Szenior Akadémia: amit a Parkinson-kórról tudni kell

0

A Szenior Akadémia 2022-es őszi online szemeszterének első alkalmán dr. Takáts Annamária, a Neurológiai Klinika főorvosa járta körül a Parkinson-kórral kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat, érdekességeket. Előadásában beszélt a többi között a betegség történetéről, gyakoriságáról és jelentőségéről, ismertette a jellemző tüneteket, illetve bemutatta a kezelési lehetőségeket is – olvasható az egyetem oldalán. 

A Parkinson-kór az Alzheimer-kór után a második leggyakoribb degeneratív idegrendszeri betegség. A mozgáslassulással és izommerevséggel jellemezhető mozgászavarok közé tartozik, gyakori tünete még a nyugalmi remegés. A tünetek kezdetben féloldaliak, és az aszimmetria a betegség lefolyása során mindvégig megfigyelhető – emelte ki az előadó. Parkinson-kórban a motoros tüneteken kívül nem–motoros tünetek is jelentkeznek, melyek gyakran intenzívebben befolyásolják a betegek életminőségét, mint a mozgás-tünetek – hangsúlyozta. Leggyakoribbak a szagláscsökkenés, depresszió és pánik rohamok, nyugtalan alvás és a székrekedésre való hajlam. Idős korban, hosszan tartó betegség után szellemi hanyatlás is előfordulhat. Autonóm (vegetatív) zavarok is kialakulhatnak, jellemző lehet még a fáradékonyság is. Az előadásból az is kiderül, hogyan függ össze a dopamin hiánya a betegséggel, illetve mi a levodopa és mi a szerepe a betegség kezelésben, továbbá, hogy mi az a Parkinson-szindróma.

Forrás: Semmelweis Egyetem / YouTube

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com