Pécsi szülőknek és leendő szülőknek szerveznek közösségi találkozót

0

Közösségi találkozóra várják szeptember 10-én a pécsi Civil Közösségek Házában azokat a szülőket, akiknek Pécsett született gyermekük, vagy a családtervezés szakaszában vannak, netán most várják pocaklakójukat – számol be a PTE a pecsma.hu cikkére hivatkozva. 

A program szervezője a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikája újszülött részlegének főnővére, Pálfi Betti, aki a pecsma.hu-nak elmondta, hogy az eseményt egy több mint 1300 tagú Facebook-csoport kezdeményezésére hirdette meg. A csoportban találhatók olyanok, akik nem várandósak, de szeretnének családot alapítani, olyanok, akik első babájukkal vagy a kistestvérrel állapotosok, illetve már gyermeket nevelők is, a szakemberek mellett. Mindenkit összeköt a közös érdeklődés, valamint az, hogy a pécsi klinikán szültek, illetve hozzák majd világra csecsemőjüket.

Az anyukák sokszor adnak egymásnak tanácsot online formában, fontos és naprakész információkat, akár személyes történeteket osztanak meg, segítenek a felkészülésben. Nemrég merült fel bennük az igény, hogy a virtuális közösségből ki lehetne lépni és találkozni, ezért hozták létre az eseményt.

A résztvevők találkozhatnak pszichológussal, laktációs tanácsadóval, logopédussal és gyógypedagógussal, miközben a gyerekeket Lakatos Norbert, a „vaklufis” mellett PanDani is szórakoztatja majd.

Forrás: Pécsi Tudományegyetem

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com