20 éves az Egészség Hídja Összefogás a Mellrák Ellen

0

Idén októberben 20 éve, hogy az első, mellrákkal kapcsolatos figyelemfelkeltő séta megrendezésre került Budapesten a rózsaszínűre kivilágított Széchenyi Lánchídon. Azóta példaértékű lett a megmozdulás, országosan több helyen szerveznek különféle szervezetek sétát.

Az Egészség Hídja Összefogás a Mellrák Ellen Egyesület idei rendezvényén október első vasárnapján konferenciális keretek között tudhatunk meg többet arról, mit jelent a terápiahűség, milyen az ideális orvos-beteg kapcsolat és mit kell tudni a mammográfiás szűrési rendszerről. A betegek számára fontos információk hangzanak el a patológiai leleletekről és a mellrák típusairól is.

A nagyközönségnek szóló előadások után kulturális zenés programot hallgathatnak meg a résztvevők. A Lánchíd felújítása, lezárása miatt idén a Duna Korzón rendezünk zenés felvezetéssel egy rövidebb sétát, amelyre mindenkit várunk.

Az október hónap nemzetközileg is a mellrák tudatosság időszaka. Az Egyesület kezdeményezésére szeptember utolsó napjától az első októberi hétvégéig esténként rózsaszínű díszvilágítást kap a Szabadság-szobor és a Halászbástya, hagyományosan a betegségre és a szűrésekre való figyelemfelhívás jegyében, valamint a szolidaritás kifejezésére is az érintettekkel.

Részletek az Egészség Hídja Összefogás a Mellrák Ellen weboldalán és közösségi oldalán.

Forrás: OS, Egészség Hídja Összefogás az Egészségért a Mellrák Ellen Egyesület

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com