Világszínvonalú fejlesztés a PTE Idegsebészeti Klinikán

0

Közel egymilliárd forint értékű műtőfelújítás és műszerbeszerzés valósult meg a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központjának Idegsebészeti Klinikáján, ennek köszönhetően az agyi- és gerincbetegségek műtéti ellátása óriásit fejlődött – számol be az egyetem. 

Teljesen megújult az Idegsebészeti Klinika III-as és IV-es műtője a hozzá tartozó kiszolgáló helyiségekkel (műtői környezet, fektető, raktár). Az új berendezések szakmai elvárásoknak megfelelő működéséhez szükséges volt az épület átalakítása is. A fejlesztést több ütemben valósították meg a folyamatos betegellátás biztosítása mellett.

Beszereztek egy Bi-Plane (angiográfiás) röntgenberendezést, ami három dimenzióban ábrázolja az agyi ereket. Segítségével az érelzáródást okozó vérrög eltávolítható, a betegek bénulása visszafordítható. Éves szinten a klinikán kétszáznál is több beteget látnak el agyi érelzáródással. A beavatkozások eredményeként sokuk járóképességét, önellátási képességét sikerül helyreállítani és sok esetben megőrizni munkaképességüket is.

Az új röntgenberendezés mellett beszereztek egy illeszthető, átröntgenezhető műtőasztalt a tartozékaival együtt, valamint műtőlámpát is. A géppark emellett tovább bővült egy mobil DSA- röntgenberendezéssel, egy endoszkópos toronnyal, valamint egy új, világszínvonalú operációs mikroszkóppal is, melynek segítségével az agydaganatok még pontosabban eltávolíthatók. A mikroszkóp alatt az agydaganatot tápláló kóros agyi erek megfesthetők és elkülöníthetők az ép agyi erektől. Egy új navigációs rendszer is gazdagítja az eszközrendszert, melynek segítségével milliméter pontossággal lehet tájékozódni az agyon vagy a gerincen belül.

Forrás: Pécsi Tudományegyetem

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com