A magyarok többsége fontosabbnak gondolja a védőoltásokat és az új fejlesztésű gyógyszereket

0

Az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete (AIPM) megbízásából végzett országos reprezentatív kutatás során megkérdezettek több mint kétharmada szerint a koronavírus okozta megbetegedés hatásos ellenszerét kizárólag szigorú tudományos szabályokat betartva lehet kifejleszteni, és csak kevesen gondolják, hogy az új vírus kezelésére léteznek házi gyógymódok is. 

A koronavírus-járvány nemcsak a mindennapi viselkedésünket befolyásolja, hanem azt is, ahogyan a betegségek gyógymódjaira tekintünk. Az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete (AIPM) országos reprezentatív kutatásának eredményei alapján a járvány hatására egyértelműen a tudományos megoldások irányába billent a mérleg: a magyarok az új vírus miatt ma fontosabbnak gondolják a védőoltásokat és az új fejlesztésű gyógyszereket, valamint összességében a gyógyszeripari innovációt, a házi megoldásokban pedig csak kevesen bíznak. Dr. Holchacker Péter, az AIPM igazgatójaezzel kapcsolatban elmondta: a koronavírus-járvány is bebizonyította, hogy a modern társadalmak számára a meglévő gyógyszerkincs és a folyamatos gyógyszeripari innováció az egyik legnagyobb érték. A kutatási adatok alapján a lakosság többsége számára is egyértelmű, hogy a tudományosan megalapozott, innovatív megoldásoknak nincsen alternatívájuk komoly betegségek kezelésében.

A koronavírus hatására fontosabbnak gondoljuk a védőoltásokat és az innovatív gyógyszereket

A kutatásban megkérdezettek többsége (55%) a koronavírus-járvány hatására fontosabbnak vagy sokkal fontosabbnak gondolja a klinikailag tesztelt, megelőző védőoltásokat. Hasonlóképpen vélekednek az emberek az új fejlesztésű, korábban nem gyógyítható betegségekre kifejlesztett készítményekről: ezeket az innovatív terápiákat szintén fontosabbnak tartja a többség (52%) a vírushelyzet hatására.

Tovább növekedett a gyógyszeripari innováció értéke

A megkérdezettek szerint a pandémia hatására növekedett a gyógyszeripari innováció értéke: többségük (64%) egyetért azzal, hogy a koronavírus-járvány súlyos egészségügyi-gazdasági hatásai megmutatják, mennyire fontos a gyógyszeripari innováció az új kórokozók elleni küzdelemben. Az emberek közel háromnegyede a tudományosan megalapozott megoldások híve: 73,4 százalék ért egyet azzal, hogy a koronavírus okozta megbetegedés hatásos ellenszerét kizárólag a szigorú tudományos szabályokat betartva lehet kifejleszteni, és mindössze 17,6 százalék gondolja, hogy a koronavírus okozta megbetegedés gyógyítására biztosan léteznek házi gyógymódok is.

Az innováció érték. Az új gyógyszer új esély.

Nem a koronavírus okozta megbetegedés ugyanakkor ma a legrettegettebb kór, ennél sokkal veszélyesebb betegségeket is ismerünk, amelyek gyógyításában komoly áttörés történt az elmúlt évtizedekben. Az új fejlesztésű készítmények egyre hatékonyabbak lesznek.Az elmúlt 30-40 évben számos betegség (pl. kardiovaszkuláris, onkológiai, pszichiátriai, anyagcsere- és tüdőbetegség, AIDS) az innovatív gyógyszereknek köszönhetően vált gyógyíthatóvá vagy hatékonyabban kezelhetővé. Így mind az életminőség, mind a várható életkor korábban elképzelhetetlen mértékben nőtt. Az innováció érték, az új gyógyszer pedig egyre több beteg számára jelent valódi új esélyt az életre, a gyógyulásra. 

További információk: jovogyogyszere.hu

Forrás: Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com