A halálozások csökkentése érdekében összehangolja tevékenységét három vidéki egyetem

0

Az akut hasnyálmirigygyulladás, az agyérkatasztrófa, illetve a szívinfarktus és hirtelen szívhalál kezelése kapcsán fog össze egy csaknem másfél milliárd forintos, uniós támogatásból megvalósuló projekt keretében három vidéki felsőoktatási intézmény – közölte a Pécsi Tudományegyetem (PTE) az MTI-vel.

A PTE és konzorciumi partnerei, a Debreceni Egyetem és a Szegedi Tudományegyetem a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív programból (Ginop) 2017-ben nyert el 1,494 milliárd forintos vissza nem térítendő támogatást – írták.

A jövő januárig futó projekt keretében – a magas halálozási aránnyal járó betegségek eredményesebb kezelése és a halálozások csökkentése érdekében – alapkutatók és klinikusok hangolják össze a kutatásaikat három fő tudományterületen, az akut hasnyálmirigygyulladás, az agyérkatasztrófa, illetve a szívinfarktus és hirtelen szívhalál esetében.

A közlemény szerint a súlyos, akut, életet veszélyeztető betegségek a jelenleg alkalmazott orvosi beavatkozások mellett is elfogadhatatlanul magas, 30-50 százalékos halálozási aránnyal járnak. Az arány csökkentése az úgynevezett transzlációs medicina bevezetésével javítható; annak célja, hogy az alapkutatások és klinikai kutatások eredményei mihamarabb hasznosítóvá váljanak a betegellátásban is.

Kitértek arra: a klinikai kutatások fontos részét képezi a betegadatok gyűjtése – az akut agyérkatasztrófa, az akut hasnyálmirigygyulladás, illetve a szívinfarktus és a hirtelen szívhalál kapcsán már négyezer beteggel kapcsolatban állnak rendelkezésre ilyenek -, míg a működő betegregisztereken kívül három klinikai vizsgálat is elindult a heveny hasnyálmirigygyulladás témájában.

A mintegy fél év múlva záruló projekt a közlemény szerint hozzájárul a tudományos eredmények klinikai gyakorlatban történő hasznosításához, a betegek kórházi tartózkodásának rövidítéséhez, a halálozási mutatók javításához, végső soron pedig az egészségügyi ellátás költségeinek csökkentéséhez.

Forrás: MTI

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com