Országos turisztikai kampányt indít Pécs

0

A város turizmusának fellendítése érdekében országos tájékoztató kampányt folytat júliusban és augusztusban a pécsi önkormányzat – tájékoztatta a baranyai megyeszékhely helyhatósága az MTI-t.

Mint írták, a koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozások feloldását követően újra meg szeretnék mutatni Pécs mindenki által jól ismert arcát, bemutatni, hogy „nyitott, élő közösségi terei, mediterrán, teraszos hangulata újra csalogatja a pécsieket és az idelátogatókat egyaránt”.     

A „Pécs nyitva” elnevezésű kampány során az önkormányzat mind a város, mind a kampányhoz kapcsolódni kívánó szolgáltatók, így vendéglátó-, szálláshelyek és egyéb turisztikai partnerek számára is egységes kommunikációt javasol, de a célok közé tartozik az is, hogy a pécsiek is magukénak érezzék, bekapcsolódjanak a kampányba és továbbítsák a külvilág felé annak lényeges üzeneteit – írták a közleményben.     

A július első napjától augusztus végéig tartó kampány keretében arra is felhívják a figyelmet, hogy az elsősorban megcélzott fiatal felnőttek és a kisgyermekes családok mellett minden korosztály megtalálja a maga számára azt az eseményt, amely miatt nyáron érdemes a városba látogatnia.    

A lehetséges vendégekhez az üzeneteket elsősorban internetes felületeken és plakátokon eljuttató program részleteiről a kampány indulásakor, július elsején nyújtanak majd tájékoztatást – közölte a helyhatóság.

Forrás: MTI

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com