Meghosszabbítható-e a támogatott gyógykúra?

0

A megkezdett kúra egy alkalommal megszakítható, illetve meghosszabbítható a beteg egészségi állapotának megváltozása esetén.

Ha a vény érvényességi ideje alatt a beteg már nem tudja befejezni a megszakított kúrát, az igénybe nem vett ellátásokat újabb vényen, illetve a két kezelőlappal kell rendelni (és a meghosszabbítást jelezni kell). Felhívjuk a figyelmet, hogy ebben az esetben a gyógyító ellátás újabb rendeléséhez a következő igazolások szükségesek: 

  • a megszakítás miatt még igénybe nem vett ellátásokat a betegnél levő kezelőlappal, 
  • a beteg egészségi állapotában bekövetkezett változást a háziorvos/szakorvos 

igazolja. Az egészségi állapotban bekövetkezett változásról szóló igazolást a lezárt kezelőlappal együtt kell átadni az igénybe nem vett kezeléseket ismételten elrendelő orvosnak.

A beteg egészségi állapota miatt megszakított kúrát nem kötelező ugyanannál a gyógyászati ellátást nyújtó szolgáltatónál folytatni, ahol azt a beteg megkezdte.

A meghosszabbított kúrát az új vény kiállításának napjától számított harminc napon belül kell megkezdeni.

Ha az orvos egyszerre két kúra csoportos gyógyúszást rendelt, akkor a kúra megszakítása esetén nincs lehetőség a fentiek szerinti meghosszabbításra.

Forrás: Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com