Kezdődik a védőnői méhnyakrák-szűrés Baranyában

1

Szervezett méhnyakszűrés indul Baranyában is ebben a hónapban: a veszélyeztetettnek számítók kapnak behívó levelet, a vizsgálatot védőnők végzik. Az ingyenes szűrésen való részvétel nem kötelező, de fontos tudni, hogy az időben észlelt méhnyakrák gyógyítható – írja a Bama.

Csaknem kétezer 25 és 65 év közti nő kap méhnyakszűrésre behívó levelet ebben a hónapban, Baranyában. A legveszélyeztetettebbeket invitálják a vizsgálatra, azaz azokat, akik az érintett korosztályhoz tartoznak és 3 éve nem vettek részt a szűrésen. Feltétel még, hogy olyan településen éljenek, ahol van méhnyakszűrés végzésére kiképzett védőnő.

Pinczkerné Dr. Kassay Veronika megyei tisztifőorvostól az újság megtudta, hogy Baranyában 21 elhivatott védőnő rendelkezik a feladat ellátásához szükséges képesítéssel, a program 45 településen lesz elérhető.

A Védőnői Méhnyakszűrő Mintaprogram egyébként még 2009-ben öt védőnővel indult éppen Baranya megyében azzal a céllal, hogy a szakrendelőtől távol eső falvakban élő asszonyokat is ösztönözzék a méhnyakrákszűrésen való részvételre. A program sikeresnek bizonyult, ezért most országosan is kiterjesztik – olvasható a cikkben.

A teljes tartalom megtekintéséhez kattintson ide.

Forrás: bama.hu

1 hozzászólás

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com