A migrén kialakulását vizsgálja a Semmelweis Egyetem új kutatócsoportja

12

A migrén kialakulásához vezető genetikai tényezőket, valamint a migrén és a stressz összefüggéseit vizsgálja a Nemzeti Agykutatási Program keretében alakult új kutatócsoport a Semmelweis Egyetemen.

A szakemberek elsősorban arra fókuszálnak, hogy mely faktorok váltják ki a migrénes roham visszatérését. Hipotézisük szerint genetikai tényezők befolyásolják, hogy miként reagál valaki olyan külső környezeti hatásokra – például a stresszre -, amelyek migrénhez vezetnek – olvasható a Semmelweis Egyetem honlapján elérhető közleményben.

„Feltételezéseink szerint az agykéregnek, különösen a homloklebenyi résznek, vannak olyan szabályozó területei, melyek migréneseknél kevésbé hatékonyan működnek, így a szorongás, illetve a fokozott stresszválasz, valamint a fájdalom kialakulásáért felelős agyi területek nincsenek megfelelő kontroll alatt” – idézi a honlap a kutatócsoportot vezető Juhász Gabriellát, a GYTK Gyógyszerhatástani Intézetének docensét.

A szakember szerint a stresszt szélesebb értelemben vizsgálják, így például a munkahelyi és a hétköznapi stresszhelyzetek mellett a fájdalom visszatérésétől való félelem is kulcsfontosságú lehet. A vizsgálatokba a tervek szerint száz önként vállalkozót vonnak be: ötven migrénest és kontrollcsoportként ötven egészséges személyt. Az MTI válaszára Juhász Gabriella elmondta, hogy az önkéntes résztvevők előzetes vizsgálatai már megkezdődtek: egy beszélgetés, majd egy részletes kivizsgálás alapján döntik el, hogy a jelentkező alkalmas-e a kutatásra.

Ennek részeként a szakemberek egyebek közt funkcionális MR segítségével képeket készítenek az agyról, miközben különböző behatások érik az alanyt, például félelmet kifejező arcot mutatnak neki, vagy fájdalommal fenyegető helyzetet szimulálnak. A vizsgálatok során látható lesz, hogy az egyes külső behatásokra mely agyi terület aktivitása milyen mértékben változott, és különbözött-e ez a migrénesek és a kontrollcsoport esetén.

A kutatási program másik része arra keresi a választ, hogy a stresszoldó módszerek, úgy mint az autogén tréning megtanulása, hogyan hat az agy működésére. A stresszoldó relaxációs módszert elsajátító és alkalmazó migrénes betegek ugyanis arról számolnak be, hogy ritkábban fáj a fejük és kevesebb fájdalomcsillapítóra van szükségük.

A stressz és a migrén összefüggéséről rendszerint a betegek is beszámolnak saját tapasztalataik alapján – olvasható az egyetem honlapján. Érdekesség, hogy legtöbbször nem a stresszhelyzetben jön a roham, hanem a stresszhatás lecsengését követően. Gyakori, hogy a hétköznapi stressz okozta migrén a hét végén alakul ki.

Juhász Gabriella az MTI-nek elmondta, hogy korábbi hazai kutatások alapján nagyjából 1-1,2 millió migrénes él Magyarországon és a betegség elsősorban az aktív korban lévő lakosságot érinti, nőknél 2-3-szor gyakoribb az előfordulása.

A szakember abban bízik, hogy a támogatás három éve alatt munkájuk nemcsak a hazai kutatást viheti előre, hanem nemzetközi szinten is jelentős, új eredményeket hozhat. Céljuk egyebek mellett, hogy felismeréseik lehetőséget nyújtsanak a migrénes rohamok megelőzésére, és olyan biokémiai mechanizmusokat tárjanak fel, amelyek támpontot nyújthatnak későbbi gyógyszerfejlesztésekhez – olvasható a közleményben.

Az MTA-SE-NAP B Genetikai Agyi Képalkotó Migrén Kutatócsoport a Nemzeti Agykutatási Program B alprogramja keretében alakult meg.

Forrás: MTI

12 hozzászólás

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com