Tíz európai városlakóból akár kilenc is erősen szennyezett levegőt szív

0

Tíz európai városlakóból akár kilenc is erősen szennyezett levegőt szív, a légszennyezés a becslések szerint az Európai Unió (EU) 28 tagállamában mintegy 430 ezer ember korai halálát okozhatja – derült ki az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (EEA) éves jelentéséből.

A légszennyezés az első az idő előtti halálozások környezeti okai között – idézte a Phys.org tudományos-ismeretterjesztő portál az EFA jelentését, amely majdnem 400 város adatainak elemzésével készült.

Az európai városok polgárai gyakran olyan levegőt lélegeznek be, amely nem felel meg az európai normáknak – olvasható a jelentésben. Szinte minden városlakó olyan szennyezésnek van kitéve, amelyet az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) nem tart biztonságosnak – írta a jelentéshez kapcsolódó közlemény.

A szívbetegségek és az agyvérzés a légszennyezés okozta leggyakoribb halálokok, ezeket követik a tüdőbetegségek és a rák. „A levegő szennyezésének egészségügyi következményei jelentős gazdasági terhet jelentenek, megrövidítik az emberek életét, növelik a gyógyítási költségeket, a kiesett munkaerő miatt csökken a termelés” – fogalmazott a jelentés.

A legveszélyesebb szennyezők a szállópornak is nevezett finomszemcsés anyagok, vagyis mikroszkopikus por- és koromszemcsék (particulate matter, PM), amelyek nagyrészt a fosszilis üzemanyagok elégetéséből származnak. A 10 mikronnál, vagyis a méter egy milliomod részénél kisebb szemcsék (PM10) megtelepedhetnek a légutakban és légzési problémákhoz vezethetnek. A még kisebb PM2,5 szemcsék veszélyesebbek, mert a tüdőbe és a véráramba is behatolnak.

A jelentés szerint az uniós városok polgárainak 10-14 százaléka van kitéve a PM2,5 EU-normánál magasabb koncentrációjának. A WHO szigorúbb, ám nem kötelező érvényű irányelvei alapján ez az arány 91-93 százalék.

A finomszemcsés anyagok és az ózon koncentrációja csökkent egy kicsit az elmúlt évtizedben, de a főként autók kibocsátotta nitrogén-dioxid szintje a vártnál kevésbé mérséklődött.

A WHO adatai alapján Irán, India, Indonézia és Kína a világ legszennyezettebb levegőjű országai közé sorolhatók. Tavaly Pekingben a PM2,5 koncentrációja a WHO által elfogadhatónak tartott szintnek a negyvenszeresét is elérte.

Forrás: MTI

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com