Palackos vizet visz a külterületekre a tamási önkormányzat

2

Palackos vizet visz az önkormányzat a Tolna megyei Tamásiban külterületek lakóinak azután, hogy a dombóvári népegészségügyi intézet többször egészségügyi bírságot szabott ki a tartályos vízszállítás miatt.

Az intézet – amely szerint nem ivóvíz minőségű vizet szállítottak azokra a településrészekre, ahol nincs közműves vízellátás – többször megtiltotta a tartály használatát az önkormányzatnak. Egy júniusi vízminőség-ellenőrzés eredménye szerint a coliform baktériumok száma és az ivóvizet mikrobiológiai szempontból jellemző telepszám is meghaladta a határértékeket.

A Tolna Megyei Kormányhivatal honlapján közzétett határozat szerint a népegészségügyi szerv legutóbb 300 ezer – az év során három alkalommal összesen félmillió – forint egészségügyi bírsággal sújtotta az önkormányzatotSzéles András (Fidesz-KDNP), a város alpolgármestere az MTI-nek elmondta: két hete naponta három liter palackos vizet biztosítanak az érintett külterületeken lakóknak, és fejenként további 17 liter vizet tartállyal szállítanak ki. Ezt a megoldást a népegészségügyi szervezet is elfogadta – tette hozzá.

Közlése szerint a város rácvölgyi, kosbai, öreghenyei, tuskósi részén mintegy száz családot látnak el így ivóvízzel. Az alpolgármester azt is elmondta: azt tervezik, hogy a város ivóvízminőség-javító programjának keretében Tamási teljes területén kiépítik a vízvezeték-hálózatot 2015-ben.

Forrás: MTI

2 hozzászólás

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com