Felszívódó stentek a koszorúér-betegek kezelésében

5

A koszorúér betegek kezelésében az utóbbi évtizedekben egyre gyakrabban alkalmaznak érhálókat, úgynevezett stenteket a koszorúerek átjárhatóságának biztosítása érdekében. A beavatkozást végző invazív kardiológus a kar vagy a lágyékhajlat artériáján keresztül juttatja fel az eszközt a koszorúérbe.

A stentek fejlesztése a biológiai, élettani tudásunk és mérnöki technika rohamos fejlődésének következtében igen intenzívvé vált.  Az egyszerű fémstentek mellett még aránylag gyakran alakul ki újbóli érelzáródás, úgynevezett restenosis az eredeti érszűkület helyén, mely ismételt panaszokat, esetleg szívinfarktust idézhet elő. Ennek előfordulási esélyét csökkentette a gyógyszerkibocsátó stentek megjelenése, ezek alkalmazásával az újbóli érelzáródás valószínűsége jóval kisebb.

Az alkalmazandó stentek fajtáját a szűkület elhelyezkedése, hosszúsága és a beteg klinikai állapota (akut infarktus vagy krónikus szűkület), valamint egyéb faktorok határozzák meg. Mindkét stenttípus alkalmazása mellett a legalább egy évig tartó kettős vérlemezke gátlást javasolják a betegnek, ez azt jelenti, hogy egyidejűleg kell az aspirin mellett egy clopidogrel hatóanyagtartalmú gyógyszert is szedni. Ez a kezelés a vérzéses szövődmények várható gyakoriságát (gyomor-bélrendszeri vérzés, agyvérzés, sérülések során kialakult vérzés stb.) emelheti.

Az utóbbi 1-2 évben Magyarországon is lehetővé vált a legújabb fejlesztésű, úgynevezett felszívódó stentek beültetése. A beültetés technikája megegyezik a korábbiakkal. E stentek is tartalmaznak olyan sejtosztódást gátló szert, mint a gyógyszerkibocsátó stentek, azonban körülbelül 2 év alatt az érháló anyaga teljesen felszívódik. Addigra a természetes érfunkciók visszaállhatnak, a fémimplantátum pedig nem marad a szervezetben. Amellett, hogy a kettős vérlemezke gátló („vérhígító”) adásának szükségessége egy évről fél évre csökken, sokkal fiziológiásabb viszonyok maradnak vissza.

5 hozzászólás

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com