Szekszárdra költöztetik a pogányi légimentőbázist

4

Négy légimentőbázis, közöttük a pogányi áthelyezését tervezi az Országos Mentőszolgálat. Már jövőre Szekszárdról szállhat fel a helikopter, amellyel az indoklás szerint még több bajba jutott embernek tudnak segíteni negyed órán belül – számol be a bama.hu.

Csaknem egy évtized óta téma, hogy elköltöztetik Pogányról a légimentőbázist, azonban mindeddig erre – pénzhiány miatt – nem került sor. Most újra „éles” a kérdés, s várhatóan valóban sor kerül a tolnai megyeszékhelyre, Szekszárdra való áthelyezésére. Mindez Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériuma parlamenti államtitkára egy képviselői kérdésre adott válaszából derült ki. 

„A pogányi bázist a szekszárdi válthatja ki, információink szerint várhatóan jövőre. A tolnai állomáshoz szükséges terület – ami az ipari parkban található – állami tulajdonba adásáról már 2006-ban is zajlottak tárgyalások, 2011-ben pedig a döntés is megszületett. A légimentők már építési engedéllyel is rendelkeznek” – írja az újság.

A pogányi bázis elköltöztetésének terve mindig ellenérzést váltott ki a baranyaiakból, annak ellenére, hogy a sérülteket természetesen ezután is a legmegfelelőbb kórházba, például a 400 ágyas klinikára szállítják majd. Az ellenérvek azonban nyomósak – olvasható a cikkben.

Forrás: bama.hu

4 hozzászólás

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com