Folytatódik az országos csonttörési kockázatfelmérő program

0

Április végétől folytatódik az országos csonttörési kockázatfelmérő program, amely a csontritkulás korai felismerésére és veszélyeire hívja fel a figyelmet – közölte a Magyar Osteoporosis és Osteoarthrologiai Társaság elnöke kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.

Takács István azt mondta, Magyarországon a csontritkulás 800 ezer embert érint. Évente 17 ezer csípőtáji törést, mintegy húszezer csuklótörést és ötezer gerinctörést regisztrálnak.

A combnyaktáji törést szenvedő betegek egyharmada nem éri meg a következő év végét, a túlélők kétharmada pedig nem tud segítség nélkül járni – tette hozzá a betegség jelentőségét hangsúlyozva.

A tavaly ősszel indított program első fázisának eredményeiről beszámolva Takács István elmondta, kétezer ember töltötte ki a kockázatfelmérő kérdőívet arról, hogy a kitöltőnek a következő tíz évben mennyi esélye van valamilyen csonttörésre.

A kérdőívet kitöltők között 423 embernél már meglévő törést találtak, és összesen több mint 1200 közepes és magas törési rizikójú beteget fedeztek fel – közölte a társaság elnöke. Takács István ismertette, a betegség kialakulása nőknél 50-55, férfiaknál 65 éves korban kezdődik.

A Tovább ne törj! című program április végétől június közepéig tart. Ez idő alatt országosan mintegy 60 BENU Gyógyszertárban lehet kitölteni a törési rizikót mérő tesztet.

Zlinszky János, a BENU Magyarország Zrt. igazgatósági tagja arról beszélt, idén szeretnék a szűrést még hatékonyabban végezni. Ennek érdekében a gyógyszertár honlapján és például szórólapjain is hirdetik majd a programot, a gyógyszertári dolgozók pedig képzésen vesznek részt a kampány kezdete előtt. Online regisztrációt is biztosítanak, ahol az érdeklődők időpontot kapnak.

Stegena Diana, az Amgen Kft. ügyvezetője kiemelte, minél többet beszélnek a betegségről, annál nagyobb a lehetősége, hogy az érintettek megfelelő kezeléshez jutnak. Az idei kampányba a háziorvosokat is szeretnék bevonni, mert ők azok, akik a legtöbb érintett emberrel találkoznak – fűzte hozzá.

Forrás: MTI

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com