Fiúkra is kiterjesztenék a HPV elleni védőoltást

0

A kormány kiterjesztené 12 éves fiúkra is HPV-védőoltást az iskolai védőoltási program keretében. 

Horváth Ildikó elmondta, az állam 2014 óta térítésmentesen biztosítja a 12 éves lányoknak a méhnyakrák elleni védőoltást az iskolákban, ez minden évben sikeres, hiszen a beoltottsági arány ebben a korosztályban 75 százalék feletti. Mint hozzátette, egyre több orvostudományi adat támasztja alá, hogy a védőoltás a fiúk esetében is hatékony a humán papilloma vírus (HPV) ellen.

A Mályvavirág Alapítvány által szervezett méhnyakrák-megelőzési hét nyitórendezvényén az államtitkár arról beszélt, hogy a kormány elkötelezett a méhnyakrák és egyéb népbetegségek megelőzésében, sajnálatos, hogy ebben a ma már megelőzhető és korai stádiumban gyógyítható betegségben ötszáz nő hal meg évente Magyarországon. Horváth Ildikó fontosnak nevezte az egyén felelősségét a szűrésen való részvételben, mert – mint mondta – még mindig kevesen élnek az ingyenes szűrés lehetőségével a 25 és 65 év közötti nők körében.

Az egészségügyért felelős államtitkár elmondta azt is, hogy 2019-től adókedvezményben részesülnek azok a nők, akiket az endometriózis, az emlőrák, a méhnyakrák vagy a petefészekrák betegség érint.

Koiss Róbert, az Egyesített Szent István és Szent László Kórház osztályvezető főorvosa is a szűrés és az oltás fontosságát emelte ki, hiszen e kettő kombinációjával megelőzhető a méhnyakrák kialakulása.

A méhnyakrákot korai stádiumban igen nehéz észrevenni, mert nem jár különösebb tünetekkel, csak akkor, ha a daganat már továbbterjedt. A rendszeres szűrésnek éppen ezért hatalmas szerepe van, hiszen minél korábbi stádiumban ismerik fel a betegséget, annál jobbak a gyógyulás esélyei – hangsúlyozta. A szűrés a rákmegelőző állapotot is nagy arányban kimutatja, így kezeléssel elkerülhető a méhnyakrák kialakulása – emelte ki.

Hétfőtől rendezik meg a XIII. európai méhnyakrák-megelőzési hetet, amely a nőket sújtó daganatos megbetegedés veszélyeire, az éves szűrővizsgálatok és a védőoltás fontosságára hívja fel a figyelmet.

Ehhez kapcsolódóan a Mályvavirág Alapítvány szervezésében az ország 120 településén tartanak a témához kapcsolódó szakmai és felvilágosító előadásokat, különböző programokat.

Forrás: MTI

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com