Megnyílt Budapest egyetlen sós-jódos fürdője

0

A pesterzsébeti fürdő vize különleges. Pesterzsébet Duna-parti részén már a XX. század első évtizedeiben strand volt. A Soroksári-Duna bal partján 1932-ben fúrtak kutat, melynek során Budapesten egyedülálló típusú, jódot, konyhasót és brómot is jelentős mennyiségben tartalmazó hévízre bukkantak.

Ez a fajta víz mozgásszervi és nőgyógyászati panaszok kezelésére alkalmas, ráadásul a jód keringésjavító, gyulladáscsökkentő, fertőtlenítő, a bróm pedig idegnyugtató, stresszoldó hatásáról ismert. A török jellegű fürdőt 1936-ban építették, 1945 után került a Fővárosi Fürdőigazgatóság kezelésébe. A hullámgépet, illetve a hullámfürdőt Horthy Miklós adriai jachtjának az első géptisztje tervezte.

Budapest egyetlen jódos-sós vizű gyógyfürdőjét – veszteséges működése miatt – évekkel ezelőtt bezárták: a strand 2001, a gyógyfürdő 2005 óta nem fogad vendégeket. A felújítási munkálatok 2018 elején kezdődtek meg, melynek eredményeként 2018. december 17-én próbaüzemben megnyitásra került a fürdő fedett egysége.

A fürdőben decemberben 17-től 4 medence üzemel: két termálvizes medence, egy jódos-sós medence és egy súlyfürdő. A szaunavilágban egy finn szauna, egy kombinált, sós infraszauna és egy gőzkamra várja a vendégeket.

HőfokMélységVízfelszín
Oktogon gyógymedence36 oC1 m24,5 m2
Gyógymedence38-40 oC1 m14,4 m2
Sós-jódos gyógymedence36-38 oC1 m4 m2
Wellness medence34-35 oC1,5-2 m9 m2

A tervek szerint a közelben 100 parkolóhelyet hoznak létre, a strandterület nyitására várhatóan 2019 májusában kerül sor. A fürdő ekkorra 7 további medencével bővül, többek között egy 25 méteres úszómedencével, egy hullámmedencével, egy élménymedencével, egy gyermekmedencével, Kneipp- és merülőmedencékkel. A beruházás várható költségvetése nettó 3,1 milliárd forint.

Cím: XX. kerület, Vízisport u. 2.
Nyitva tartás: minden nap 9-19 óra között

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com