Karácsony – 10 milliárd forint feletti forgalomra számítanak az édességgyártók

0

A szezonális édességek forgalma 10 milliárd forint felett lehet decemberben, az éves édességforgalom pedig a tavalyi 200 milliárd forintról 250 milliárd forintra nőhet. Az ünnepi forgalomban továbbra is a csokimikulás „áll az első helyen”; a háztartások 86 százaléka pedig szaloncukrot is vásárol karácsonyra, amelyből továbbra is a zselés a legkedveltebb, az alkoholos vagy a gesztenyés ugyanakkor nem annyira keresett. 

A Magyar Édességgyártók Szövetségének (MÉSZ) elnöke elmondta, hogy évente szaloncukorból 3500 tonna fogy, mintegy 6 milliárd forintért. A csokoládémikulások és az ahhoz köthető egyéb édességek forgalma pedig 4 milliárd forintot tesz ki, ezekből mintegy 700 tonnányi terméket értékesítenek. Ilyenkor a piac 63 százalékát a mikulások teszik ki, 13 százalékot pedig egyéb édességek, például csokiördögök, csokicsizmák adják. Ismertette, hogy a MÉSZ által végzett reprezentatív kutatás szerint a megkérdezettek 86 százaléka tervezi, hogy szaloncukrot vesz, amelynek főleg vidéken van nagy hagyománya.

A fogyasztók mintegy kétharmada a zselés szaloncukrot választja, azt követi a kókuszos, a vajkaramellás, a csokoládékrémes, a marcipános, a mogyorókrémes. Kevésbé kedvelt íz egyebek mellett a gesztenyés, a joghurtos, az epres vagy az alkoholos – sorolta. Sánta Sándor kifejtette, hogy a magyar háztartások általában egy kilogramm szaloncukrot vesznek, a legtöbben 2000 forint körüli összeget fordítanak erre. A szaloncukorpiacon az elmúlt években nőtt a prémium termékek aránya, de sok az ömlesztett és a saját márkás szaloncukor is, és a piac egyharmadát teszik ki azon termékek, amelyek valódi csokoládét tartalmaznak.

 

 

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com