Bajban a háziorvosi ellátás?

0

Időnként orvosi internetes felületeket olvasok, s azt látom, hogy egyre többen hirdetik a praxisukat. Tendencia lenne? Mindannyian tudjuk, hogy orvoshiány van az egész országban. Betöltetlen állások garmadáról értesülünk, s csak kapkodjuk a fejünket: mi történik körülöttünk? Adódik a kérdés: hogyan, mi alapján határozzák meg, hogy mennyit ér egy körzet? Az, aki mégis úgy dönt, hogy megveszi, mennyi bevételre számíthat? Kellene-e ügyeletet vállalnia, helyettesítenie? Mennyit kellene dolgoznia, hány embert kellene ellátnia? A kérdés tehát sok, a válasz a kormányzat asztalán hever. Mi lesz veletek vidéki háziorvosok? Mi lesz velünk, betegekkel? Ezek nem politikai kérdések, hanem szakmaiak… Nédó Géza írása. 

Dr. Csillag Márta háziorvos (Pusztavám) júliusának végén, befejezte háziorvosi tevékenységét. Hogyan látja saját helyzet? – tettem fel a kérdésemet.

– Az elődöm elődje, 6 millió forinttrét adta el a praxist, 40 éves volt és Írországba kivándorolt – mondja a nyugdíjas orvos. – Az én elődöm 3 év után kiment Németországba, 35 évesen, tőle 4,5 millióért vettem meg. Kis körzetből jöttem a faluba, amit vállaltam – évekre gondolok –, azt teljesítettem.  Összesen 45 évet dolgoztam falusi háziorvosként. Egy éve határoztam el, hogy felállok.

Indokaim? A korom (elmúltam 70), a rengeteg számítástechnikai előírások. Nemcsak az orvosok idősek, már az ápolók is… képtelenek az új technikai követelményeknek megfelelni, amelyek egyre bonyolultabbak. A jó nővért meg kell fizetni, mert máskülönben kivándorol. Kiadásaink folyamatosan nőnek. Nem tették egységessé a HIPA (Helyi Iparűzési Adó) eltörlését a közfeladatot ellátó vállalkozó háziorvosok számára. Én például 470 ezer forintot fizettem évente.  Bért, rezsit, rendszergazdát, könyvelőt, rendelő bérleti díját, telefont, internetet, géppapírokat, patronokat, a gépek cseréjét, azok karbantartását, takarítószereket, gyógyszereket, gépkocsit és annak fenntartását, benzint, súlyadót, kötelező tanfolyamokat, a kreditpontok megszerzését, a helyettes finanszírozását nekem kellett biztosítani. Az ügyeletben fiatal szakvizsga elött álló orvosoknak ajánlottam a praxisomat – ingyen. Udvariasan mosolyogtak. Ők nettó 500 ezret keresnek, 2-3 ügyelettel. Ugyan – mondták – falura kimenni? Tavaly január óta hirdetem a praxisomat, két érdeklődő volt. A járásban már három nagy és jó körzet vár új orvosra és egy kisebb, amelyik már 5 éve betöltetlen. A háziorvosok zöme nyugdíj elött áll, vagy már nyugdíjasként dolgozik. Én 13.5 éve mentem teljesjogú nyugdíjba, 105 ezer forinttal. Nem volt kétséges, hogy tovább kell dolgoznom. Ügyeletet és helyettesítés vállalok. Mára a körzeti ügyeletes orvos is hiánycikk. A háziorvosi munka – sajnos – leértékelődött a fiatal orvosok körében. Mi lenne az ideális? Megmondom.

Legyen mindenki közalkalmazott, legyen egy alapbér, mondjuk nettó 500 000 forint, és a nagyobb lélekszámú praxisokban arányosan több pénz. Mindenről az önkormányzatok gondoskodjanak, pl. szolgálati autóról is. Az orvos dolga csak a gyógyítás lenne. Ilyen feltételek mellett nem lenne egy betöltetlen háziorvosi állás sem.

 Dr. Hatalyák Dezsőt háziorvos (Mór) szintén megkerestük ebben a kérdésben. Íme, a válasza: Valós ok, megöregedtünk! Két és fél éve –immáron 45 év, havi 4 ügyelettel terhelt munkaviszonnyal – rendes nyugdíjasként folytatom embertársaim gyógyító, szűrő, tanácsadó szolgálatát. Én magam is tervezem, hogy 2-3 éven belül felállok. Annak ellenére, hogy a Móri Önkormányzat átlagon felül támogatja orvosait.


Miért nem vonzó a fiatalok számára a mi pályánk? Talán mert folyamatosan karbantartandó (értsd: továbbképzések, kongresszusok, 5 évente kötelező licencvizsgák) magas szakmai tudást igénylő, egyéni-családi életet háttérbe szorító, a beteg sorsát /életét meghatározó, azonnali döntéseket igénylő, anyagi, – erkölcsi-, büntetőjogi felelősséggel járó szolgálat a körzeti/háziorvoslás. Igaz, ma már csak 8 óra a mi kötelező munkaidőnk is, de ügyeleti szolgálatot is kell adnunk ezen felül a központi ügyeletekben. Sajnos ki kell mondanunk, ha a jelenleg még dolgozó kolléganők, kollégák nem vállalnának az elrendelhető túlmunkán felül is ügyeletet, azokat sem lehetne működtetni!

A lexikális tudás alkalmazása, a tapasztalatszerzés, tanáraink (professzoraink mentoraink személyes élményinek) ismereteinek közvetlen átadása az állandó elemző, szintetizáló agyi tevékenység egy percre sem mellőzhető hivatásunk során. Szerintem elhivatottság és a beteg embertársunk helyébe való beleélés nélkül sem szabad orvosolni. Említettek megszerzése nagyon sok alázatot, türelmet, céltudatos, sok lemondást igénylő munka.

E szakmai munka mellett kisvállalkozásaink működtetéséhez széleskörű pénzügyi, gazdasági, könyvelési, adóügyi ismeretekre, praxis-menedzselésre is szüksége van. El kell mondanom azt is, hogy utóbbi években mind a finanszírozásban, mind a gazdasági szabályozók, adóterhek területén érezhető könnyítések vannak. Anyagiakban kifejezve ez az én praxisomban az elvont degressioval (értsd: egy bizonyos praxis létszám felett fokozatosan csökken a finanszírozottság) egy szakdolgozó havi teljes bérköltségével azonos. Ha mindezt és egyéb területek például átjárhatóságát, bérezését tekintjük, jelenleg orvosi munkánk társadalmi elismertsége, anyagi ellentételezése igen alacsony. Embertársaink nem érzik, nem értik „az egészség érték” voltát, nincsenek azon ismeretek birtokában, hogy át lássák, hogy az „ingyenes orvosi ellátás” igencsak sokba kerül államilag és egyénileg is, ezért mind egészségüket, mind az ellátást eltékozolják. E viszonyrendszert mielőbb szükséges lenne új alapokra helyezni, mert jelenleg mind az ellátó rendszerben dolgozók, mind betegeink elégedetlenek, utóbbiak nem látják a lehetőségek feletti megfeszített magas szakmai munkát, orvosi felelősség vállalást, csak a várólistákat, a türelmetlenséget, a túlhajszoltságot. Ilyen környezetben a mai fiatalok nem kívánnak orvossá válni.

Mivel lehetne (és hogyan) a fiatal orvosokat a háziorvoslás felé „irányítani”? 

Nem hiszek a meggyőzésben, úgy vélem a már képzési rendszerben lévő orvostanhallgatók – még ha megköveznek is – csak adminisztratív eszközökkel „terelhetők” a háziorvoslás megismerése felé. Mert meggyőződésem  – s  ezt a  nálam szakmai gyakorlatukat végzett hallgatók véleményére alapozom – a mindennapi háziorvosi munkában való részvételük során szerezhetnek rengeteg ismeretet, tapasztalatot, mely később a háziorvoslás felé csábíthatja őket. Ehhez a vidéki háziorvosi körzetben eltöltendő szakmai gyakorlat idejét megnövelném. Ezzel egy időben mind a hallgatók, mind az oktatásukat vállaló háziorvosok javadalmazását megnövelném, ösztönzővé tenném. Jó színvonalú gimnáziumból, a kötelezőeken kívül a felvételi tárgyakból is kitűnő érettségivel kerültem be az egyetemre, mégis jó másfél év kellett a felzárkózáshoz. Ez alapján javasolnám azt, hogy azon diákokat, akik az egészségügy, az orvoslás iránt érdeklődnek, felvételi nélkül „beengedném” az orvosegyetemre, egészségügyi fő és szakiskolákba, azonban a szakmai képzés színvonalát fokozatosan emelném (akár félévenként is csökkenne a létszám) így mondjuk a második év végére valóban csak az elhivatott, tehetségesek maradnának a képzésben. E képzési formában lehetőséget adnék a vidéki, elsősorban nem értelmiségi szülők gyermekeinek is, akik közül feltehetően többen mennének vissza vidékre, maradnának a betegágynál.

Tudom, ma alábbiakat leírni is eretnekség, de – átmenetileg – eltörölném a felvételihez szükséges 2 idegennyelv vizsgabizonyítványt nemcsak az egyetemi, de az egészségügyi fő és szakiskolákban is. Aki akarja, ma megteheti, hogy elsajátítja. 50 éve is voltak, akik idegen nyelvet tanultak, beszéltek. De a „csak magyarul tudók” valamennyien itthon vagyunk, s dolgozunk. Kisebb a csáberő a kivándorlásra. „Konyhanyelven”… külföldön is elboldogulunk.

Ahogyan a pénzügyi, befektetési ismeretek oktatása tért nyert az általános iskolai tanrendben – bár megjegyzem, először azt tanítanám, hogyan lehet és kell a pénzért megdolgozni – ugyanúgy, pontosabban szólva életszerűen szükséges volna az egészségügyi ismeretek felmenő rendszerben, önálló tantárgyként való oktatása.
Miután az egészségügyi képesítés nagyon specializált, ezért az életpálya modell kialakításakor ebből kiindulóan kell biztos előmeneteli rendszert, javadalmazást, fizetett továbbképzési rendszert, kötelezően bekalkulált pihenőket, helyettesítési rendszert felépíteni. Ez a mai  szükségletekhez képest elégtelen létszámmal szinte elképzelhetetlen, de  meg kellene alkotni. A praxisjog átvételével kapcsolatosan javasolnám a Magyar Orvosi Kamara által javasoltak elfogadását. Egy központi praxisalap létrehozását, melyből a távozó kollégát mintegy végkielégítésül (praxisban eltöltött idő arányában) „kárpótolnák”, a praxis területi önkormányzatai pedig feltöltenék az alapot, így ők is érdekeltek lennének abban, hogy legyen orvosuk. Valamikor egy falu eltartotta a saját értelmiségét!


Dr. Fábry Péter Pál háziorvos (Mór). Ő így vélekedik:

– A magyar egészségügy, ezen belül a betöltetlen vidéki háziorvosi állások problematikáját elsősorban az erkölcstelen, de sajnos évtizedeken keresztül a magyar társadalom által eltűrt és elfogadott hálapénz rendszernek tulajdonítom. Törvényileg be kellene tiltani e „fertőt”. Hogyan? Szerintem a megoldás: a mostani nettófizetéseket, 4-5-szörösére kellene felemelni, természetesen minden dolgozónak. Ezek után bűncselekmény lenne minden hálapénz elfogadása. Nagy sportrajongó vagyok, imádom a focit is, de tűrhetetlen és nevetséges, hogy nagy tudású orvosprofesszoroknál 10-szer többet keresnek a nemzetközileg alig jegyzett labdarúgók itthon Magyarországon.

Szerintem a kollégák nemcsak a magas jövedelemért, hanem mindenkinek – a betegeknek, az ápolóknak, az orvosoknak – elfogathatatlan erkölcsi viszonyok miatt mennek idegen honba dolgozni. Sokkal nagyobb lenne a visszaáramlás is, ha ez az állapot megszűnne.

A rendszerváltás után – nagyon helyesen – rendezték a bíróknak, ügyészeknek, közjegyzőknek (az ügyvédek mind magánvállalkozók) a jövedelmét. Az ugyanolyan magasan kvalifikált orvosoknál egyetlen kormány sem merte ezt megtenni. Pedig, ahogy hozzáértők kiszámolták, az ország gazgazdása elbírná ezt a plusz terhet. Nem is beszélve arról, hogy a hálapénz a lakosságnál maradna. 44 éves háziorvosi tapasztalatom alapján bizton állítom, hogy ezen intézkedések után alig lenne üres háziorvosi praxis és a kórházak gondjai is lényegesen csökkennének. Legjobban pedig a tiszta és átlátható viszonyok miatt a betegek járnának jól. Összefoglalva: javaslom a fizetések megfelelő mértékű rendezését az egészségügy minden területén. Ezek után, akik a törvényeket nem tartják be, szigorúan vonják felelősséget. Zárómondatként nagy elődünk mondását idézném: „Jaj annak a betegnek, aki orvosának anyagi gondjai vannak!”


Dr. Kovács Krisztián, a Magyar Orvosi Kamara Fejér Megyei Szervezet titkára – a fentiekhez – a következőket fűztet hozzá:

– A felvetett kérdés és a kollégák válaszai is rámutatnak arra, hogy komplex problémáról beszélhetünk, amit nem lehet csupán szakmai szempontok szerint értékelni. Elengedhetetlen a kérdés szakmapolitikai háttere, ennek megválaszolása azonban úgy gondolom, túlmutat a jelen elemzés keretein.

A helyzet alapját képezi, és sürgető mivoltát támasztja alá az alapellátásban dolgozó orvosok és szakdolgozók korfájának idősek felé történő eltolódása és az utánpótlás hiánya. Szintén komplexebbé teszi a kérdést, hogy földrajzilag és település szerkezetileg is jelentős különbségek állnak fenn, egyszerűen fogalmazva más igények és feladatok vannak egy megyei jogú város praxisában és más egy több településből álló vegyes praxisban. Ehhez járulnak még hozzá az egyes praxisok adottságai (az orvos és szakdolgozók életkora, az alkalmazottak létszáma, a praxisba bejelentkezettek száma), mely alapján belátható, hogy egy egységes rendszerként nehezen lehet az alapellátást értékelni.

Mindemellett természetesen nem lehet elképzelni teljesen személyre és praxisra szabott rendszert, de fontos lenne a sokszínűség figyelembe vétele, amellett, hogy elsődleges kell, hogy legyen az említett földrajzi és település szerkezeti különbségek csökkentése. A megoldás elsődleges feltétele a Magyar Orvosi Kamara szerint a finanszírozási kérdések megoldása révén a humán feltételek rendezése. Az évtizedekkel ezelőtt kialakított rendszer, mely alapján az alapellátó praxisok kb. 95 százaléka vállalkozási formában működik és az utóbbi évek finanszírozást fejlesztő lépései mindenképp javítottak a helyzeten, de a tapasztalatok azt mutatják, hogy jelentős áttörést nem sikerült elérni az alapellátás, mint életpálya, népszerűsítése felé. Megfelelő finanszírozási feltételek biztosítása révén lehet a valóban szakmai kérdéseket (szakmai protokollok, minimum feltételek, hatásköri listák) megoldani.

*Cikkünket vitaindítónak is tekinthetjük. Az itt felszínre került gondok, pozitív lépéseket is mutatnak, elmozdulást jelenthetnek az egészségügyi alapellátás végleges megoldásában. Persze addig még hosszú az út. Túlzott optimizmust – e sorok írója – nem remél. Azt viszont igen, hogy az érintettek között, egy közös gondolkodás elindulhat a hiányosságok megszüntetése felé.

Kép és szöveg: Nédó Géza

 

Megosztás

Írjon választ!