A gyermekkori elhízás genetikai okait kutatja a Semmelweis Egyetem

0

Év eleje óta négy-öt kutatóorvos és doktorhallgató kutatja a gyermekkori elhízás genetikai okait a II. számú Gyermekgyógyászati Klinikán – közölte a Semmelweis Egyetem szerdán a honlapján.

Kiemelték, Magyarországon a 18 éven aluliak húsz-huszonöt százaléka elhízott, a túlsúlyosok nyolcvan százaléka felnőttkorban is az marad, harminc százalékban pedig olyan szövődményes kórképek alakulnak ki, mint például cukorbetegség, magas vérnyomás, ízületi problémák, kardiovaszkuláris elváltozások.

A két évig tartó kutatásra azért is szükség van, mert sok génről ismert, hogy felnőttkorban szerepük van a túlsúly kialakulásában, de még nem ismert pontosan, hogy ezek közül melyiknek van jelentősége gyermekkorban is. Fontos kérdés az is, hogy mely géneltérések előfordulása esetén jelentkeznek gyakrabban az elhízás ismert szövődményei – írták.

A közlemény szerint Szabó András, a klinika igazgatója azt mondta, a klinika obezitáscentrumában évente kilencszáz-ezer gyereket vizsgálnak meg, és nem ritka, hogy 14-15 évesek százkilósnál súlyosabbak. A gyermekkori elhízás oka a mozgásszegény életmód és a nem megfelelő táplálkozás. A kalóriamegvonásos diétákat azonban nem tartja hatékonynak, inkább pszichológus segítségével alakítják át az életmódot.

Hangsúlyozta: a gyermekkori túlsúly komplex probléma, amit dietetikus, edző vagy orvos önállóan nem tud hatékonyan kezelni, ezért a centrumban orvosok, táplálkozás-szakértők és pszichológusok működnek együtt.

Az igazgató javaslata szerint a túlsúllyal már az első plusz kilók megjelenésekor foglalkozni kell, a hatékony fellépéshez pedig az egész családnak együtt kell működnie. Az esetek jelentős részében ugyanis a szülők sem foglalkoznak az egészségükkel, ennek következtében a gyermek életmódváltása is lehetetlenné válik – tette hozzá Szabó András.

Forrás: MTI

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com