Megszületett a tumorok Google-térképe

0

A Rákgenom Atlasz hat éve tartó elemzése befejeződött. Az eredmények átrajzolják a ráktípusok közötti határokat, s ezzel újraírják a daganatok osztályozását és kezelését -írja az Origo. 

A daganatokat hagyományosan aszerint osztályozzák, hogy hol alakulnak ki a szervezetben: szokás beszélni mellrákról, gyomorrákról, és így tovább. Azonban 2012-ben egy kaliforniai konferencián elindult egy kezdeményezés, a Pan-Cancer Initiative, amely más szemszögből: a molekuláris jellemzőik szerint kívánta megközelíteni a daganatokat. Akkor már rendelkezésre álltak olyan előzetes eredmények, amelyek azt mutatták, hogy különböző szervekből kiinduló daganatoknak olykor nagyon hasonló a molekuláris „tájképük”, ugyanakkor egyazon szövetből eredő rákok nagyon eltérő genomi profillal rendelkezhetnek.

Az eredmény az eddigi legátfogóbb összehasonlító daganatgenomikai atlasz, amelyet a projekt közreműködői Pan-Cancer Atlas-nak (kb. „Daganatok átfogó atlasza”) neveztek el. Az implikációk annyira szerteágazók, hogy a Cell lapcsoport négy folyóirata – a Cell, a Cancer Cell, a Cell Reports és az Immunity összesen 27, egy időben megjelentetett közleményt szentel a témának.

„Annak megértése, hogy a rák egyes típusai hogyan viszonyulnak egymáshoz, valódi következményekkel bír a kezelés gyakorlatára – hangsúlyozta Josh Stuart, a UC (University of California) Santa Cruz biomolekuláris mérnök professzora és a Pan-Cancer Initiative egyik szervezője.

“Akadnak esetek, amikor alaposan jellemzett daganattípusok klinikai tapasztalatát a hasonlóság alapján át tudjuk ültetni olyan rákok kezelésére, amelyeknek a kezelésével kapcsolatban jóval kevesebb a gyakorlatunk” – olvasható a cikkben.

A teljes tartalomért kattintson az Origo oldalára.

Forrás: origo.hu

Megosztás

Írjon választ!