A 130 mostantól már magas – Változtattak a magas vérnyomás határértékén

0

Gyanútlan milliókat betegítenek meg? Akár így is – de nem csak így – értékelhető, hogy amerikai szívgyógyászok egy tollvonással leszállították a magas vérnyomás határértékét – olvasható a hvg.hu-n. 

Infarktust kapott az Amerikai Szívszövetség 52 éves elnöke, John Warner. Éppen aznap, november 13-án, amikor a szívgyógyászok testülete ismertette új hipertónia-útmutatóját, amely egy csapásra több mint 30 millióval növelte meg a magas vérnyomásos betegek amerikai táborát. Nem valószínű, hogy a főkardiológus szívét a szakmai változtatással járó felelősség terhelte volna túl, de nem vitás, hogy az azóta már lábadozó elnök és szövetsége jócskán felkavarta a szakma állóvizét.

Mostantól csak a 120/80-as vagy alacsonyabb vérnyomás tekinthető normálisnak, ennél feljebb már „emelkedettnek” számít, egészen 129/80-ig. Onnantól fogva, ami az eddig még orvosi beavatkozást nem igénylő 140/90-es érték alatt maradt, az mostantól már a hipertónia első lépcsőfokának tekintendő – fejtette ki vaskos útmutatójában a szakmai grémium. Ezek után az sem lehetetlen, hogy előbb-utóbb világszerte, így nálunk is 140-ről 130-ra zuhan a magas vérnyomás határértéke.

A szigorítást egy 2015-ben, 102 amerikai klinika majdnem tízezer páciensének bevonásával végzett tanulmányra alapozták. A teljes tartalom megtekintéséhez kattintson a hvg.hu oldalára.

Forrás: HVG

 

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com