„Sosemvolt Vitaminok”

0

A huszadik században, a vitaminok felfedezése után a vitaminhiányból adódó betegségek aránya jelentősen csökkent a nyugati világban. A lakosság zöme rendszeresen vagy rendszertelenül multivitamin-készítményeket fogyaszt, a tudatosan táplálkozók pedig törekszenek arra, hogy az étkezéssel fedezzék vitaminigényüket (amennyire lehet). Ma már egy általános iskolás is tudja: a vitamin olyan anyag, amelyre kis dózisban szükségünk van az egészségünk megőrzéséhez, s amelyet a szervezetünk nem képes elegendő mennyiségben előállítani – olvasható a Ködpiszkáló blogján. 

A vitaminok fogalma, az ebbe a kategóriába sorolt anyagok köre az elmúlt évtizedekben változott. Jelenleg 13 vitamint tartunk számon, de a vitaminkutatás történetét tanulmányozva számuk jóval jelentősebbnek tűnhet. A vitaminok száma ugyanis egy ideig nőtt, majd csökkenésnek indult. Vannak vegyületek, amelyeket korábban vitaminnak tartottak, ma viszont már nem. Ennek oka lehet az, hogy az adott anyagból nagyobb mennyiség rendszeres bevitelére van szükség (ezek az elfogyasztandó  mennyiség miatt nem minősülnek vitaminnak), de az is megesett, hogy kiderült: a vitaminnak gondolt vegyület nem esszenciális. A vitaminkutatás hőskorában (ez a 20. század első évtizedeire tehető) extrém összetételű étrendek alkalmazásával, állatkísérletekben próbálták bizonyítani, hogy bizonyos anyagok hiánya hiánybetegséget okoz, pótlásuk viszont tüneteket szüntet meg. Gyakran előfordult, hogy két vagy több vitaminról kiderült, kémiailag lényegileg azonosak, de az sem volt ritka, hogy a vitaminnak titulált anyagról kiderítették: kémiailag nem egységes, hanem vegyületkeverék, amelynek csak egyetlen komponense aktív biológiailag.

Mivel a vitamin hívószó, a termékek reklámjaiban és marketingjében egyre több olyan vegyület tűnik fel vitaminként, amelyeket ma (már) nem tartunk annak – vagy sosem voltak vitaminként számon tartva. Jelen írás arra vállalkozik, hogy röviden bemutassa a vitaminnak titulált, de az egészség fenntartásához külső forrásból nem feltétlenül pótlandó (vagy egyszerűen nem létező) anyagokat. A sosemvolt vitaminok (valószínűleg nem teljes) listája megtekintéséhez kattintson a Ködpiszkaló oldalára.

Forrás: kodpiszkalo.blog.hu

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com