Magyar találmány segíthet az érelmeszesedés leküzdésében

0

Pofonegyszerű megoldással enyhítenék az érelmeszesedéses betegek tüneteit egy magyar felfedezésnek köszönhetően. A kutatócsapat tagjai saját magukon is kipróbálták a szert, miután egerek esetében hatásosnak bizonyult – írja az ATV honlapja.

Az ATV Heti napló jóvoltából ismerhettük meg Váradi Andrást, az MTA TTK Enzimológiai Tanszék kutatóját, aki – úgy tűnik – forradalmi felfedezést tett: a vízben feloldott és szájon át bevitt pirofoszfát segíthet az érelmeszesedés tüneteinek enyhítésében.

Váradi és munkatársai először egereken tesztelték a módszert, és mint a felvételeken is látszik, a pirofoszfáttal kezelt állatok sokkal erősebbek beteg társaiknál. A fő kérdés természetesen az, milyen hatással van a szer az emberekre, illetve az, hogy igaz-e a feltevés, hogy bár az anyag segíthet, de az a baj vele, hogy nem szívódik fel az emberi szervezetben. Váradi és munkatársai saját magukon kísérletezve azt már megállapították, hogy a pirofoszfát felszívódik az emberi szervezetben.

A kutatók szerint ez óriási horderejű felfedezés. Mint mondják, már látszik a fény az alagút végén, és ha újabb kísérletek során sikerül egyértelműen bizonyítani a szer hatékonyságát, „egy extrém olcsó megoldást” kínálhatnának az érelmeszesedéses betegek hatékony kezelésére.

Forrás: ATV

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com