Hőség – 10-15 százalékkal többször riasztják a mentőket

0

A szokásosnál mintegy 10-15 százalékkal több riasztást kapnak a mentők a hőség alatt – közölte az Országos Mentőszolgálat szóvivője. 

Győrfi Pál azt közölte: a hőség elsősorban az időseket, a szív- és érrendszeri betegségben szenvedőket, a kisgyermekeket, továbbá azokat veszélyezteti, akiknek valamilyen súlyos, krónikus alapbetegségük van. A szakember kiemelte: ájulásos rosszullét esetén legjobb, ha hűvös, árnyékos helyen fektetik le a segítségre szorulót, mivel így az átmeneti vérkeringési zavar hamar rendeződhet.

A hőség elleni védekezésben oda kell figyelni (kiemelten a gyermekek, idősek, betegek esetében) a megfelelő folyadékpótlásra, ajánlott a könnyű, szellős ruházat, de az is fontos, hogy az ember fejét ne érje tartós, közvetlen napsütés, egyrészt az erős UV sugárzás, másrészt a napszúrás veszélye miatt – fejtette ki Győrfi Pál.

A nagy melegben romlik az autóvezetők koncentrációkészsége, meghosszabbodik a reakcióidő, nagyobb a balesetveszély – hívta fel a figyelmet, hozzátéve: aki teheti, a nagyobb megterhelést jelentő tennivalókat a kora reggeli vagy a késő délutáni időszakra időzítse.

Szentes Tamás országos tisztifőorvosi feladatokért felelős helyettes államtitkár keddtől péntek éjfélig az egész országra hőségriadót rendelt el.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzései szerint a következő napokban tovább fokozódik a kánikula, a legforróbb időszak péntektől vasárnapig tarthat. A hőmérséklet csúcsértéke elérheti a 39, 40 Celsius-fokot, sőt egy-egy helyen a 41 fok sem kizárt.

Forrás: MTI

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com