A magyar határ közelében is megjelentek a nyugat-nílusi lázzal fertőzött szúnyogok

0

Egyre nagyobb gondot okoznak a nyugat-nílusi lázzal fertőzött szúnyogok Szerbiában. Már a Vajdaságban, a magyar határ közelében is megjelentek. Az elmúlt öt évben több mint 500-an betegedtek meg a fertőzött szúnyogok miatt Szerbiában, 58-an pedig bele is haltak a szövődményekbe. A vajdasági magyarok arra panaszkodnak, hogy semmilyen hivatalos tájékoztatást nem kapnak a fertőzött szúnyogok megjelenéséről és veszélyeiről –  olvasható a Hirado.hu-n. 

Szeghegyen a falu szélén folyik a Krivaj patak. A helybeliek azt mondják, itt nagyon sok a szúnyog. Hiába csukják be az ajtókat és az ablakokat, a szúnyogok így is bemennek a lakásba.

A helyiek nem véletlenül félnek. Szerbiában az elmúlt öt évben több mint 500-an betegedtek meg nyugat-nílusi lázzal fertőzött szúnyogcsípés miatt, és 58-an bele is haltak a szövődményekbe. Ezért sem értik, hogy miért nem tájékoztatják őket, és miért nem indult komolyabb védekezés. Hivatalos értesítést azonban az önkormányzat sem kapott a fertőzött szúnyogok megjelenéséről.

A hatóság nem tesz semmit

“Én is a sajtóból értesültem arról, hogy nyugat-nílusi láz vírussal fertőzött lárvákat mutattak ki az intézet vizsgálatai Szeghegyen. Több mint egy hónap telt el a szúnyogok megtalálása és az eredmény nyilvánosságra hozásáig” – ezt már Hallgató Imre, Kishegyes Környezetvédelmi osztályvezetője mondta.

A vírust először Ugandában azonosították még 80 évvel ezelőtt. Az első komolyabb járványt Egyiptomban okozta a megbetegedés 1950-ben. Európában csak később jelentek meg a fertőzött szúnyogok, főként a kontinens déli részén. Az elmúlt években viszont Szerbiában is egyre nagyobb problémát okoznak a nyugat-nílusi lázzal terjesztő vérszívók. A mostani gócpontot a magyar határtól 60 kilométerre regisztrálták.

Forrás: Híradó Online

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com