Hosszú távon súlyos betegségeket okozhat az alvászavar

0

A több hónapon át tartó alvászavar súlyos betegségekhez vezethet, például depresszióhoz vagy 2-es típusú cukorbetegséghez – mondta a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének igazgatóhelyettese. 

Purebl György pszichiáter szakorvos elmondta: az alvászavar leggyakoribb fajtája, az álmatlanság az emberiség egyharmadát érinti életében legalább egyszer hosszabb távon. Hátterében állhat a kevés testmozgás, az egészségtelen táplálkozás, a sok stressz vagy a magas vérnyomás.

Az alvászavar és a betegségek között egyfajta „tyúk-tojás” kapcsolat van, nehéz megmondani, hogy az alvászavar miatt alakult-e ki egy betegség vagy a betegség első tünete az alvászavar – magyarázta a pszichiáter.

Elmondta azt is, hogy az alvásnak óriási szerepe van az anyagcsere szabályozásában. Ha valaki nem alszik eleget, sokkal éhesebb lesz másnap, mert megnő az éhséghormon szintje a szervezetben, a jóllakottsághormonra érzékeny receptorok pedig nem lesznek olyan érzékenyek, ezért az emberek jobban kívánják a magas szénhidráttartalmú ételeket, édességeket.

A legtöbb embernek 7-8 óra alvásra van szüksége, de mindenkinek más az alvásigénye. Ha egy hónapnál tovább áll fenn alvászavar, érdemes orvoshoz fordulni, valamint az életmódunkat is áttekinteni – tette hozzá Purebl György.

Forrás: MTI

 

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com