Pécsi kutatás bizonyítja, hogy a nővérek az egészségügy legveszélyeztetettebb rétege

0

A Pécsi Tudományegyetem három munkatársa, dr. Vámosiné Rovó Gyöngyvér, dr. Rétsági Erzsébet és dr. Ács Pongrác érdekes tanulmányba kezdett az elmúlt években, a pécsi klinikán dolgozó ápolók és nővérek egészségi állapotát és stressz-szintjét vizsgálták – írja a Nyugat.hu cikke alapján a Pécsi Tudományegyetem.  

A kutatók tanulmányuk elején megemlítik a két skandináv orvos, Martti A. Olkinuora és R. Anneli Lrappänen 1987-ben megjelent munkáját, ami a „Psychological stress experienced by health care personnel” címet viseli, és az egészségügyi dolgozókat érő pszichológiai stresszt vizsgálta. Olkinuora és Lrappänen már harminc éve arra a megállapításra jutott, hogy az egészségügyi dolgozókat kiemelten magas stresszhatások érik munka közben, és ebben a nővérek és az ápolók járnak az élen. Ők a legveszélyeztetettebbek a kiégés szempontjából is.

A burnout-szindróma egy tünetegyüttes – a stresszhatások következtében kialakuló érzelmi, mentális és fizikai kimerülés – amit először 1974-ben írt le Herbert Freudenberger pszichológus. Kialakulása az elismerés hiányának – mind erkölcsi, mind anyagi értelemben – a hosszú munkaidőnek, valamint a fizikai és lelki igénybevételnek tudható be.

A Pécsi Tudományegyetem munkatársainak kutatásában 73 (a kérdőívek hiányos kitöltése miatt végül csak 71), a pécsi klinikán dolgozó nővér és ápoló vett részt. Életkoruk 21 és 61 év között mozog, műszak-megosztásuk vegyes, a legtöbben (40 százalék) három műszakban dolgoznak.

A kutatás alanyaival több olyan kérdőívet is kitöltettek, amelyek a fizikai, a pszichés, és az egészségügyi állapotukat vizsgálta. Ezek alapján a kérdezettek 42 százaléka panaszkodott depressziós tünetekre, és ebből van, aki már súlyos depresszióval küzd. Stressz tekintetében kiemelkednek a pályakezdők (25 év alattiak) és a 36-45 év közöttiek.

Érdekes megfigyelés az is, hogy a kutatásban részt vevők 45 százaléka túlsúlyos, ezért a szakemberek felhívják a figyelmet arra is, hogy célszerű lenne egy átfogó egészségfejlesztési stratégia kidolgozása az egészségügyben dolgozók részére.

Forrás: PTE

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com