Ingyenes bőrgyógyászati és szájüregi szűrés várja szombaton az érdeklődőket Pécsen a Széchenyi téren

0

Pécsre érkezik május 20-án, szombaton A rák ellen az emberért, a holnapért! alapítvány szűrőkamionja. Bőrgyógyászati és szájüregi megbetegedéseket is vizsgálnak az orvosok teljesen ingyenesen. Sőt, táplálkozási tanácsadás is várja a Széchenyi térre kilátogató pécsieket 10-től 18 óráig -írja a pecsma.hu

Első alkalommal szervezte meg az alapítvány az országos akciót, Budapesten két helyszínen, majd Gyomaendrődön töltött egy-egy napot a szűrőkamion. Már több száz embert vizsgáltak meg az országot járva, most Pécsre érkezik a szűrőkamion a Pécsi Tudományegyetem Népegészségügyi Intézete és a pécsi önkormányzat közös szervezésben.

Dr. Kiss István, a Népegészségügyi Intézet igazgatója elmondta, egy bőrgyógyászati és egy szájüregi szűrővizsgálat áll az érdeklődők rendelkezésére, de a prevenciós tevékenységre is nagy figyelmet fordítanak, ezért kiegészítő szolgáltatásként egy dietetikus szakember táplálkozási tanácsadást is tart majd.

– Mivel a program csak 10 órától 18 óráig tart, nyilván nem lesz lehetőség alaposabb felmérésre a sok érdeklődő miatt, de az orvosok egy gyors vizsgálatból is sok mindent kideríthetnek – mondta az igazgató.

 

 

 

 

 

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com