Kullancscsípés helyett a nyers tej is lehet vírushordozó!

0

A kullancsok által terjesztett vírusos agyvelő- és agyhártyagyulladás (kullancsencephalitis) a nyers házi tej fogyasztásával is okozhat megbetegedést. 

Aki családi gazdaságokból származó nyers kecske- vagy tehéntejet vásárol, csak felforralás után fogyassza el. A pasztörizálás során ugyanis a nyers tejben található kórokozók nagy része elpusztul, így fogyasztása biztonságosabbá válik.

A kecskén egyébként nem jelentkeznek a betegség tünetei, a tej pedig viszonylag hosszú ideig, 9-10 napig fertőző marad. A magas rizikójú területek közé tartozik a nyugati, délnyugati megyék közül főleg Zala, Somogy, Tolna, Baranya, Vas és Veszprém megye, északon elsősorban Nógrád és Borsod megye, illetve az Északi-középhegység.

A többféle veszélyes betegséget – kullancsencephalitist, illetve a Lyme-kórt – is terjesztő kullancs előfordulása az elmúlt években időben és térben is egyre inkább kiterjedt. A téli hónapokat leszámítva egész évben találkozhatunk a vérszívókkal, a tavaszi, nyár eleji szezont az egyre hosszabb őszi periódus követi, amely akár november végéig is
eltarthat, és az elszaporodó kullancsok miatt ma már nemcsak az erdőben, hanem a parkokban, játszótereken, hobbikertekben is megfertőződhetnek, akik nem védettek.

 

Kullancs által terjesztett betegségek kizárása

 

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com