Aquaparkja lesz Pécsnek is

0

Csaknem húszmilliárd forintos állami forrásból Pécsett megvalósuló új multifunkcionális sportcsarnok, uszoda, illetve ahhoz kapcsolódó aquapark megépítéséről döntött a baranyai megyeszékhely önkormányzatának közgyűlése.

Páva Zsolt (Fidesz-KDNP) polgármester az ülésen közölte: a Modern városok program keretében a Füzes dűlő elnevezésű városrészben, az Expo Centertől délre tervezett nagyberuházás korábban a városlakók bevonásával zajlott konzultáció során „elsöprő igényként” fogalmazódott meg.

A megszavazott előterjesztés szerint „a városban évtizedes hiányokat pótló, korszerű, fenntartható sportkomplexum létrehozása minőségi előrelépést jelenthet Pécs sportéletében”.

A tervek szerint egy 14 ezer négyzetméteres sportcsarnok és uszoda mellett csaknem 10 ezer négyzetméteres fedett élményfürdő és wellnesslétesítmény épül – derült ki a dokumentumból, amelyben kitértek arra is, hogy a komplexumban egy 25 ezer négyzetméteres tavat, élménycsúszdát, hullám- és gyermekmedencéket, illetve öt-hat ezer négyzetméteren egyéb élménymedencéket is létesítenek.

A komplexum a Pécsi Sport Nonprofit Zrt. (PSN Zrt.) sportiskolájában nevelkedő ezerötszáz fiatal tevékenységének megkönnyítése mellett – a mindennapos testnevelés bevezetésével – a város összes iskoláját is kedvezőbb helyzetbe hozná – áll az előterjesztésben.

Az indoklás szerint a magas színvonalú szolgáltatást nyújtó létesítmény a városi szabadidő-sportéletre is jótékony hatást gyakorolhat.

Az előterjesztést huszonkét igen és egy nem szavazattal, négy tartózkodás mellett fogadta el a közgyűlés, amely egyúttal a PSN Zrt.-t bízta meg a projekttel kapcsolatos menedzsmentfeladatok ellátásával.

Páva Zsolt a beruházás ütemezéséről elmondta: a kormány 500 millió forintot biztosított az idén esedékes előkészítő és tervezési munkák elvégzésére. A városvezető kiemelte: „minden eltökéltségükkel” azon dolgoznak, hogy 2019-ig elinduljon a kivitelezés.

Forrás: MTI

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com