Megegyezés születhet a háziorvosok hatáskörének bővítéséről

0

Az egy éve folyó egyeztetések eredményeként hónapokon belül megegyezhetnek hatáskörük bővítéséről a háziorvosokkal – mondta a Kossuth rádió 180 perc című műsorában az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára.

Rétvári Bence hangsúlyozta: a lakosság egészségét az szolgálja majd a legjobban, ha minél több szűrést, vizsgálatot végezhetnek el a kórházak, szakrendelők helyett a háziorvosok, akikhez a leggyakrabban járnak az emberek.

Mint mondta, a kormányzat célja az, hogy kifizetődő legyen háziorvosnak, házi gyermekorvosnak lenni; a finanszírozást az utóbbi években mintegy másfélszeresére emelték, és egyre többen – a 2015-ös mintegy hetven után körülbelül százan – vettek részt a praxis- és letelepedési pályázatokon.

Az államtitkár emlékeztetett arra: előbbin 4, utóbbin 6-10 milliós vissza nem térítendő támogatást nyerhetnek az orvosok a praxis megvásárlására, illetve arra, hogy megteremtsék egy már legalább egy éve üresen álló praxis betöltésének feltételeit.

Az államtitkár az M1 aktuális csatornán kijelentette: nincsen üres praxis, mindenhol el vannak látva a betegek. Ugyanakkor megjegyezte, már most lépni kell, hiszen a háziorvosi „korszerkezet” miatt 5-10 év múlva komoly probléma lehet az orvoshiány.

Forrás: MTI

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com