Addig ismeretlen fertőzés okozta a májusi haláleseteket a kardiológiai intézetben

0

Korábban ismeretlen fertőzési mechanizmus okozta három beteg halálát májusban a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézetben – ismertették az eset után végzett vizsgálat eredményeit pénteken, a fővárosi kórházban.

Szentes Tamás országos tisztifőorvos a sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy egy vizes környezetben szaporodó baktérium, a szakirodalomban még fel nem tárt módon okozott véráramfertőzést. Az intézet dolgozói a fertőzések megelőzésére szolgáló minden akkor ismert protokollt betartottak – tette hozzá. Kérdésre válaszolva elmondta: a történteknek nincs felelősük, de kötelességüknek tartják egy olyan eljárás kidolgozását, amely a világon mindenhol megakadályozhatóvá teszi a hasonló fertőzéseket. Ennek érdekében jelenleg is dolgoznak azoknak a kötelező lépéseknek a meghatározásán, amelyekkel megakadályozhatók lesznek az ilyen fertőzések, az új eljárás részleteit pedig néhány nap múlva adják ki a kórházaknak – fejtette ki Szentes Tamás.

Az országos tisztifőorvos aláhúzta, vizsgálatuk bebizonyította, „minden a lehető legnagyobb rendben van” a kardiológiai intézetben, ezért azt tanácsolja a betegeknek, hogy panaszaikkal nyugodtan forduljanak az intézményhez, ahol a legnagyobb biztonságban érezhetik magukat. Dánielisz Ágnes, a vizsgálatot vezető főorvos elmondta, a gyógyszerek infúzióval történő hígítása során történhetett egy olyan lépés, ami a fertőzéshez vezethetett.

Ofner Péter, a kardiológiai intézet főigazgatója úgy fogalmazott, nagy traumaként érték őket a történtek, ugyanakkor nagy megkönnyebbülés, hogy egyik dolgozójuk sem hibázott.

A főigazgató kiemelte, intézményük 60 éves történetében végig kiemelt figyelmet fordítottak a kórházi fertőzések megelőzésére, azonban hasonló tragédiák a protokollokat betartva is előfordulnak. A baktériumok és mikrobák elleni küzdelem ugyanis a fejlett világban is folyamatos, sőt egyre nehezebb, mivel újra és újra megjelennek korábban még nem ismert baktériumtörzsek. Ofner Péter megjegyezte, a halálesetek kiváltó baktériumtörzs korábban ugyan nem volt ismeretlen, de hasonló kórokozásért soha nem tették még felelőssé.

Szentes Tamás kérdésekre válaszolva közölte, korábban soha nem adtak ki annyi módszertani levelet és ajánlást a kórházi véráramfertőzések megelőzésére, mint az utóbbi időben. Az országos tisztifőorvos szerint munkájuk eredményességét mutatja, hogy 688 esettel tudták csökkenteni az ilyen típusú fertőzések számát az elmúlt évben.

A kardiológia intézetben májusban néhány nap alatt öt súlyos szív- és érrendszeri, keringési betegségben szenvedő, intenzív kezelésben részesülő betegnél alakult ki heveny lefolyású lázas állapot, az esetek közül három volt végzetes.

Az egészségügyért felelős államtitkár az esetet követően az Állami Egészségügyi Ellátó Központtól és az ÁNTSZ Országos Tisztifőorvosi Hivataltól kért vizsgálatot. A hivatal egy nappal később rendelte el a hatósági vizsgálatot, amelynek eredményeit pénteken ismertették.

Forrás: MTI

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com