Papp Lajos szívsebész kapta idén a Tőkés-díjat

60

Papp Lajos Széchenyi-díjas szívsebész kapta idén a Tőkés-díjat, az elismerést az ünnepi istentisztelettel egybekötött nyilvános kuratóriumi ülésen adták át vasárnap a kisvárdai református templomban.

A Tőkés László református püspök nevét viselő alapítványt 1989-ben alapították, a szervezet célja, hogy elismerje azokat, akik tudományos, művészeti, politikai, vallási területen végzett munkájukkal, vagy humanitárius cselekedeteikkel sokat tettek a magyar nemzet fejlődéséért.

Az istentiszteleten Tőkés László püspök, európai parlamenti képviselő igehirdetésében arról beszélt, hogy az orvostudomány egyre inkább meghaladja azt az egyoldalú szemléletet, amely szerint a gyógyítás a csupán a testi betegség gyógyítását jelenti és ráébredt arra, hogy az emberi élet és egészség nem csupán a „vegyi folyamatok eredője”. Hangsúlyozta, hogy számos betegség lelki okokra vezethető vissza, ezért pszichoszomatikus gyógymódokra van szükség, vagyis nem elég a testnek a kezelése, a lelket is gyógyítani kell.

Test, lélek és szellem egységéről beszél Papp Lajos szívsebész is, a Biblia pedig ezt a szemléletet, a külső és belső ember fontosságát hirdeti úgy, hogy tanítása szerint az ember Krisztus révén válik képessé a megújulásra – fogalmazott a püspök. Igehirdetésében Tőkés László kifejtette: bár a betegség természetes létállapot, a jó orvos nem mond le betegéről, igyekszik úgy kezelni, hogy az életben maradjon. A gyűlöletből, a hazugságból, a gyarlóságból a tagadásból eredő betegségek azonban az ember lelkét támadják és mérgezik. Ma „belebújt az ördög a világba és az emberbe”, amitől meg kell szabadulni – tette hozzá.

Nincs védettség ezzel szemben, csak a hit és a lélek ereje – figyelmeztetette híveit a püspök. Tőkés László rámutatott arra, hogy „tobzódik a gonosz” a mai világban, globális mérteket ölt a pusztulás, a háborúk kitörése pedig néha csak egy-egy pillanaton múlik. Szavai szerint az elmúlt században a holokauszt és a totalitárius rendszerek pusztítása mellett kevesen gondolták volna, hogy a kilencvenes években a Balkánon, majd később Ukrajnában is hasonló válság alakul ki.
„Miközben elégedetlenkedtünk a rendszerváltás eredményeinek elmaradása miatt, egyszer csak nyakunkon vannak a menekültek, és velük együtt a migránsok, ez az újabb kori népvándorlás” – fogalmazott Tőkés László.
„Immár nemcsak a mi életünk látszik törékenynek, hanem az egész kontinens életveszélyben forog” – tette hozzá.
Az istentiszteletet követő kuratóriumi ülésen Kerekes Miklós, a Tőkés László Alapítvány kuratóriumi tagja hirdette ki a sorrendben huszonkettedik Tőkés-díj díjazottját, Papp Lajos munkáságát Kocsis István drámaíró laudációban méltatta.

Papp Lajos 1948. március 21-én született a Baranya megyei Aranyosgadányban. A Pécsi Tudományegyetem nyugalmazott egyetemi tanára, a Pécsi Szívgyógyászati Klinika korábbi igazgatója, a Kaposvári Egyetem professor emeritusa. Szívkeringés-kutatással, a szívizom vérkeringésének fiziológiájával foglalkozott; a világon először 1980-ban Magyarországon vezették be az általa kidolgozott kardio-teletermográfiát. Kiemelkedő eredményeket ért el a patológiás és az ép szívizom biokémiai vizsgálatainak terén, tudományos munkássága nemzetközi hírű: számtalan publikációja jelent meg a világ kiemelkedő szakmai lapjaiban.

A Tőkés-díjat eddig olyan ismert művészek, egyházi és világi személyek kapták meg, mint Sára Sándor operatőr-filmrendező, Tempfli József római katolikus püspök, Szörényi Levente zeneszerző, Nemeskürty István és Szabó Magda író, Makovecz Imre építész és Orbán Viktor jelenlegi miniszterelnök.

Forrás: MTI

60 hozzászólás

Reply To Buzogány Ákos Cancel Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com