Huszonöt éve végezték el az első veseátültetést Debrecenben

9

Huszonöt évvel ezelőtt végezték el az első veseátültetést a debreceni 1. számú belgyógyászati klinikán, ebből az alkalomból tudományos ülést rendeztek pénteken a Debreceni Akadémiai Bizottság (DAB) székházában.

Asztalos László nyugalmazott főorvos, aki 1991. június 27-én hajtotta végre az első kadáver donoros (halott szervét felhasználó) veseátültetést és 2013-ig vezette a helyi transzplantációs tanszéket, felidézte: az 1980-as években emelkedett a veseelégtelenségben szenvedő betegek száma, s ezzel nőtt a vesepótló kezelések és a transzplantáció iránti igény. Vezetésével 2013-ig több mint nyolcszáz ilyen beavatkozást végeztek el, s 2010 márciusában megtörtént az első élő donoros veseátültetés is Debrecenben – ismertette a főorvos.

Nemes Balázs, a tanszék jelenlegi vezetője elmondta: tavaly 62 volt, az idén várhatóan 50 veseátültetés lesz a debreceni klinikán, s jövő tavasszal, az ezredik vesetranszplantációt követően nemzetközi tudományos ülés keretében értékelik majd a szervátültetés hazai és külföldi helyzetét.

Magyarországon egyébként – tette hozzá – évente összesen 350 veseátültetést végeznek el, az általános várakozási idő három és fél év – tette hozzá az MTI érdeklődésére. Damjanovich László egyetemi tanár, a Debreceni Egyetem (DE) sebészeti intézetének igazgatója kiemelte, hogy az Auguszta klinikai tömbben, a szívsebészet mellett két új transzplantációs műtőt alakítottak ki, a betegek kezelését pedig korszerű körülmények között négy dializáló állomáson, egyágyas kórtermekben végzik.

Forrás: MTI

9 hozzászólás

Reply To Károly Mihalecz Cancel Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com