Egy új szer megállította a malária parazitájának szaporodását

9

Mindössze egyetlen kis dózis is elegendő a maláriafertőzés korai szakaszában a kór hatékony kezelésére abból az új szerből, amelyet sikerrel teszteltek egereken a kutatók – számolt be róla a BBC.

A szer egy enzimet céloz meg és kiirtja a maláriaparazitákat, mielőtt azok szaporodni tudnának a májban és nagy számban bejutnának a véráramba – írta a BBC News.

A Massachusettsi Műszaki Egyetem (MIT) és a Harvard szakemberei több mint százezer vegyületet tanulmányozva bukkantak rá a „befutóra”, amely egyszeri beadással megakadályozta a betegség kialakulását az egereknél a harmincnapos vizsgálat ideje alatt.

A kutatók reményei szerint a Nature című folyóiratban közölt eredményeik segíteni fogják a maláriát gyógyító új szerek kifejlesztését.

A maláriát, amely akár halálos kimenetelű is lehet és gyakran lázat, hidegrázást és influenzaszerű tüneteket okoz, a fertőzött nőstény szúnyogok csípése terjeszti az emberek között. Szakértők becslései szerint a világ lakosságának csaknem felénél fennáll a megfertőződés kockázata.

Az Egészségügyi Világszervezet szerint 2015-ben 214 millió új maláriás megbetegedést és 438 ezer maláriás halálozást regisztráltak.

A maláriát terjesztő szúnyogok elleni védőszerek és szúnyoghálók használata mellett a kór elleni gyógyszerek szedésével lehet védekezni a betegség ellen. A jelenlegi kezelések azonban korántsem tökéletesek: több dózisra van szükség, valamint a maláriát okozó paraziták rezisztensé válhatnak a gyógyszerekkel szemben.

A Thaiföld és Kambodzsa közti határ mentén egy bizonyos maláriaparazita (Plasmodium falciparum) szinte az összes malária elleni készítménnyel szemben rezisztenssé vált.

A mostani vizsgálatot a Bill és Melinda Gates Alapítvány támogatta.

Forrás: MTI

9 hozzászólás

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com