Idén is kérhető az iskolás lányoknak az ingyenes méhnyakrák elleni oltás

5

Idén is kérhető az iskolás lányoknak a méhnyakrák elleni védőoltás, a kétadagos oltóanyag azoknak ingyenes, akik betöltötték a 12. életévüket és szeptemberben kezdik meg az általános iskola 7. osztályát – számolt be Horváth Judit Krisztina országos tisztiorvos keddi budapesti sajtótájékoztatón.

Az iskolai kampányoltás keretében szeptember 13-ig kérhető a védőoltás, a szülőnek eddig az időpontig kell a kitöltött, aláírt igénylőlapot visszaküldeni az iskolai védőnőknek.

A szakember elmondta, a vakcinát a felkarba adja be az iskolaorvos, és ahhoz, hogy a védettség kialakuljon, két oltásra van szükség hat hónap különbséggel. A védettség kialakulásához mindkét adag beadására szükség van – hívta fel a figyelmet. Az első adag oltást a igénylők októberben, a másodikat tavasszal kapják meg.

Kovács Attila helyettes országos tisztifőorvos elmondta, az oltás éveken keresztül jelentős védelmet nyújt a lányok számára a HPV-fertőzés (humán papilloma vírus) következtében kialakuló méhnyakrák ellen, ugyanakkor felhívta a figyelmet az oltás melletti rendszeres nőgyógyászati szűrés fontosságára is.

Horváth Judit Krisztina beszámolt arról is, hogy az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) adatai szerint a HPV-fertőzés elleni iskolai oltási program kezdete, vagyis 2014 óta igen jók az áltoltottsági adatok, az első két évben a jogosultak 80 százaléka, azaz több mint 70 ezer lányiskolás kapta meg a védőoltást.

A helyettes országos tisztifőorvos kiemelte, az iskolai kampányoltás lehetőségével eltűntek a területi különbségek, így a hátrányosabb helyzetű fiatal lányok is hozzájuthatnak a HPV-elleni oltáshoz.
Az állam által biztosított, méhnyakrák elleni védőoltás és annak beadatása a jogosultak számára mindkét dózis esetében térítésmentes, a költségeket a központi költségvetésből fedezik. A nemzeti védőoltási programba bekerült vakcina 93 százalékot meghaladó védelmet nyújthat a méhnyakrák ellen a korábban HPV-vel nem fertőzött lányoknál.

Forrás: MTI

5 hozzászólás

Reply To Krisztina Szulaczky Cancel Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com