Egészségügy – Nincs javulás

6

Milliárdossá duzzadnak a kórházak adósságai – címmel megjelent cikkében a Népszava az egészségügyi intézmények növekvő tartozásait, a kórházak finanszírozását boncolgatja. 

Nagy a csend a kórházi adósságok rendezése körül, pedig az összes állami intézmény tartozásának több mint 76 százaléka az egészségügyben keletkezik, havonta most is ütemesen nő, év végére megint elérheti a 70 milliárd forintot. A kormány próbálkozásai az intézmények gazdálkodásának megváltoztatására nem komolyak, pedig csak három kórházban sikerült nullára faragni az adósságot.

 Még nem lehet látni, hogy az augusztus elsejétől bevezetett új, a korábbiakhoz képest valamivel rugalmasabb elszámolási rendszer milyen hatással lesz a kórházi adósságokra, jelentős javulást azonban nem várnak a szakértők, mert csak a béremelések korábban másra nem költhető összegét építették be az ellátások és beavatkozások költségeinek elszámolásába, nem kaptak pluszforrást a terület intézményei. Érdemi változást a kormány szerint a kancellári rendszer bevezetése hozhat, bár egészségügyi gazdálkodási szakemberek szerint változatlan állami finanszírozás mellett ez is csak a kis lyukak befoltozását fogja elérni az intézmények költségvetésében.
A teljes tartalomért kattintson a Népszava oldalára.
Forrás: Népszava

6 hozzászólás

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com