A rendszeres mozgás segít a visszérbetegség kezelésében

7

A rendszeres mozgás, még az egyszerű járás is sokat segít a visszérbetegség kezelésében – közölte a Magyar Angiológiai és Érsebészeti Társaság elnöke. 

Pécsvárady Zsolt elmondta, hogy bár a betegség nagyrészt öröklődő, életmódbeli változtatásokkal és orvosi beavatkozásokkal enyhíthető. A lábszárizom fejlesztésén túl gyógyszeres lehetőségek, valamint rugalmas harisnya viselése is segíthet ebben – tette hozzá.

Kiemelte, hogy a nők inkább érintettek, ennek hormonális és érfalszerkezeti okai egyaránt vannak, és a többszöri szülés szintén növeli a kóros állapot kialakulásának kockázatát.

A visszérbetegség kezdetben csak enyhe, esztétikai tünetekkel jár, később azonban komoly szövődményei lehetnek. Nehezen gyógyuló fekély keletkezhet a lábon, sőt vérrög jöhet létre a szervezetben, amely akár halált is okozhat.

Visszerei mindenkinek vannak, ezek gondoskodnak arról, hogy a testrészekhez szállított vér visszajusson a szívbe. A visszérbetegség akkor jelentkezik, ha ezeknek a vénáknak elgyengül az érfala és így kiszélesednek, vagy ha károsodnak a billentyűk – közölte Pécsvárady Zsolt.

Forrás: MTI

7 hozzászólás

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com