A kormány két pályázatot is törölt

0

A kormány törölte az év elején, „Testmozgást javító infrastrukturális fejlesztések” címmel – EFOP-4.1.3-15, illetve EFOP-4.1.4-15 kódszámon – megjelent pályázatokat.

A döntés az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program éves fejlesztési keretének megállapításáról szóló 1037/2016. (II.9.) kormányhatározat módosításáról szóló 1341/2016. (VII.5.) kormányhatározatban jelent meg.

A januárban megjelent EFOP-4.1.3-15 felhívás tervezett keretösszege 3,29 milliárd forint volt, támogatási kérelmet a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ nyújthatott be. A cél a „tornatermi infrastrukturális fejlesztések megvalósítása a mindennapos testnevelésre, a sport tehetséggondozásra és a fizikai aktivitás növelésére is alkalmas színterek kialakítása érdekében”, az elvárás pedig az volt, hogy legalább 10 köznevelési intézmény „a fejlesztés által érintett legyen”.

A februárban megjelent EFOP-4.1.4-15 standard felhívás célja a mindennapos testnevelés feltételeinek megteremtése, a tervezett keretösszeg 1 milliárd forint volt. A támogatási kérelmeket 2016. március 16-tól lehetett benyújtani. A kormány 3–8 támogatott pályázattal számolt.

Forrás: Kamaraonline

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com