Egyedülálló fülsebészeti beavatkozás a pécsi Fül-orr-gégészeti Klinikán

13

ÚJ REMÉNYT AD AZ EDDIG A SENKIFÖLDJÉN LÉVŐ HALLÁSKÁROSULTAKNAK AZ ÚJ ELJÁRÁS

Az egész közép-európai régióban egyedülálló műtétet hajtottak végre a PTE Fül-orr-gégészeti Klinikáján, amellyel egy olyan betegcsoport, az előrehaladott otoszkerózisban szenvedők hallásproblémáin lehet segíteni, akikkel eddig nem tudott mit kezdeni az orvostudomány. Dr. Gerlinger Imre igazgató tervei szerint az első beavatkozást újabbak sora követi – számol be a PTE. 

„Ez egy csodagép”- lelkesedik a műtéten Magyarországon elsőként áteső Horváth Imre, akit telefonon érünk utol – írja az újság. Utóbbi körülmény azért fontos, mert néhány hónappal ezelőtt esélyünk se lett volna vele ily módon kommunikálni: a több évtizede hallókészülékkel élő férfi nem tudott telefonon beszélni, és fokozatosan romló halláskárosodása odáig jutott, hogy szinte teljesen izolálódott a külvilágtól. Horváth úr egész életét végigkísérték a hallásproblémák, amelyeken az utolsó években már a hallókészülék sem segített, így nem csoda, hogy most úgy érzi, mintha újjászületett volna.

Nem csak számára forradalmi azonban a PTE Fül-orr-gégészeti Klinikáján végrehajtott beavatkozás, hanem az egészségügy egésze szempontjából. És nem csak magyar viszonylatban: ilyen műtétet Európában eddig mindössze öt országban hajtottak végre. A műtétet levezető Dr. Gerlinger Imrének egészen Brüsszelig kellett utaznia, hogy elsajátíthassa a szükséges tudást. Az eljárást kidolgozó orvosgárda Hannoverben található, és az eddig összesen mintegy 70 hasonló műtét túlnyomó részét is itt végezték el. A többször megtett 1200 kilométeres út és a hosszas gyakorlás azonban bőven megérte a professzor szerint.

„A műtét a legbelső elmerevedett hallócsontot, a cserére szoruló kengyelt érinti” – magyarázza a fül-orr-gégész professzor. Az itt elhelyezett kengyelprotézist egy műüllőre helyezik a középfülben – mindez egy meglehetősen bonyolult és kényes eljárás. Ezután a beteg fejére kerül egy beszédprocesszor, amely elektronikus jellé alakítja a beszédhangot, amely ezután eljut a koponyacsontba beépített vevőegységhez. A vevő az elektromos jeleket mozgási energiává alakítja, majd a műüllőhöz rögzített kengyelprotézis révén mozgásba hozza a belső fül folyadéktartalmát, és a hangérzet végül így tudatosul az agykéregben.

„A beépített szerkezet a középfül implantátumok családjába tartozik”- mondja Gerlinger Imre.

Az eljárás teljesen új a már bejáratott, csigába ültetett implantátumokhoz képest, és ez azt is jelenti, hogy egy olyan betegcsoport számára jelent esélyt, akiken korábban nem tudott segíteni az orvostudomány. Mindez az előrehaladott otoszklerózisban szenvedő betegeket jelenti. Ez a titokzatos betegség a belsőfül csontos tokját támadja meg, és a betegség előrehaladtával a kengyel elmerevedése miatt folyamatosan csökken a fül hangvezető képessége, míg a folyamat további előrehaladtával egyszerre van jelen a hallóideg károsodása és a hangvezetés súlyosan csökkent mivolta. A hagyományos műtéti megoldások ezekben az esetekben nem működnek, és itt jön a képbe a DACS, azaz a direkt akusztikus cochleáris stimuláció.

Horváth Imre a betegség előrehaladott állapotában szenvedett, hiába használt hallókészüléket, a beszédértése már nulla volt, nemhogy a telefonálás, de a hétköznapi társalgás is elérhetetlen volt a számára. Mindez egycsapásra megváltozott, és a hangok újratapasztalása felért egy kisebb sokkal a számára. „Amikor autóval mentünk hazafelé, megkérdeztem a feleségemet, hogy mi ez a susogás, bugás, amit hallok; kiderült, hogy csak az a zaj, amit az autó menet közben csap.” – idézi fel az első élményeket Horváth úr, aki először a nápolyi rágása közben hallott ropogó hangot sem tudta mire vélni, hiszen belső hallása már évtizedek óta nem működött.

„Bár az otoszklerózis viszonylag ritkának mondható betegség, amely mintegy a lakosság 0,3-0,4 százalékát érinti, nem túlzás azt mondani, hogy eddig ezek a betegek a senkiföldjén voltak” -fogalmaz a pécsi fül-orr-gégészeti klinika igazgatója. A már teljesen reményét vesztett Horváth Imre egy szerencsés véletlennek köszönheti a hallása visszanyerését: lányát kísérte el egy más ügyben a klinikára, és itt derült ki, hogy van megoldás a problémájára. Bár maga a műtét öt óra volt, a lábadozás gyorsan ment, és már az első pillanattól kezdve teljesen átalakult az élete. „Visszatért az életkedvem” – jellemzi röviden, hogy mi minden változott meg az implantátum aktiválása óta.

Az első sikeres műtét után a klinikának most az a célja, hogy minél több érintett beteg megtudja, van remény. Egy újabb műtét előkészítés alatt áll, és az igazgató reményei szerint az eljárás hamarosan bekerül a pécsi klinikai gyakorlatba. Jó hír a betegek számára, hogy a mintegy 6 millió forintos implantátum TB finanszírozása megoldott, és ettől az évtől kezdődően külföldről is várnak betegeket, fizetős formában. A külföldi betegek nem a magyarok elől veszik el a helyet, és a klinika szempontjából is fontosak: az ő általuk itt hagyott pénzből lehet finanszírozni a kutatást és a külföldi konferenciákat, tanulmányutakat, amelyek nélkül a mostani áttörés sem történt volna meg.

Forrás: aok.pte.hu

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com