Drámaian rosszak a magyarok egészségügyi mutatói

2

Kevesebb társadalombiztosítási járulékot fizethetnek a jövőben az egészségügyi szűrővizsgálatokra járók, akik pedig kihagyják, azoknak emelkedhet a közterhük – dobta be szerda este ötletét Lázár János választókörzetének rádiós fogadóóráján. A Miniszterelnökséget vezető miniszter azt ígérte, hogy már ősszel javasolni fogja a parlamentnek az ötlet törvénybe iktatását- írja a vg.hu. 

Lázár érvelése szerint Magyarországon évente 130 ezer ember hal meg, közülük 10-15 ezer megmenthető lenne, ha erre a linkre rendelkezésre megfelelő kapacitások a szűrővizsgálatok kiterjesztésére” – mondta a Világgazdaságnak Borsi Éva, a vállalkozó háziorvosokat tömörítő Kasszaorvosi Szövetség elnöke. Ráadásul szinte csak a budapestieknek és a nagyvárosiaknak kedvezne a lépés, akik eddig is sokkal jobban hozzáfértek a szűrővizsgálatokhoz, mint a vidékiek többsége – tette hozzá a vidéki háziorvosként praktizáló elnök.

Egy kisvárosi vagy falusi lakosnak akár egy teljes napot is rá kell szánnia utazással együtt, ha szűrővizsgálaton akar részt venni. Erre a problémára nyilvánvalóan a mobilszűrések jelentenék a megoldást, amit az egészségügyi érdekvédelmi szervezetek régóta hiába szorgalmaznak. Borsi Éva számára az emberek motiválására jelenleg jobb ötletek tűnik a fizetett szabadság, mint a tb-csökkentés.

A teljes tartalomért kattintson erre a linkre.

Forrás: Világgazdaság

2 hozzászólás

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com