Az elektromos cigaretta súlyosan károsíthatja a tüdőt

7

Az elektromos cigaretta párájában lévő anyagok súlyosan károsíthatják a tüdőt – figyelmeztetnek brit szakemberek.

A Manchesteri Egyetemen dolgozó Andrew Higham szerint az e-cigaretta párája formaldehidet és akroleint tartalmaz – akárcsak a hagyományos cigaretta -, amelynek belélegzése hosszú távon nagyon ártalmas lehet.

Higham azt vizsgálta, hogy az e-cigaretta kifújt gőzének való kitettség milyen hatással van az emberi fehérvérsejtekre. A szakember tíz nem dohányos embertől vett fehérvérsejteken tesztelt három elektromos-cigaretta márkát – írta a Medicalxpress című egészségügyi portál.

A Respiratory Research című folyóiratban közölt eredmények szerint az e-cigaretta gőzének való kitettség hatására fokozódott az immunrendszer részét képező neutrofil elnevezésű fehérvérsejtek aktivitása, hasonlóan ahhoz, ahogy azt a hagyományos cigaretta füstjének jelenlétében megfigyelték.

Ez a reakció egyébként a dohányzóknál gyakori – légszomjhoz, köhögéshez és ismétlődő tüdőfertőzéshez vezető – krónikus obstruktív tüdőbetegség (COPD) egyik jellemzője.

Nagy-Britanniában a becslések szerint három millióan használnak elektromos cigarettát. Az eszközt gyakran a hagyományos cigaretták káros hatásainak elkerülése érdekében alkalmazzák.

Egymás után születnek azonban olyan eredmények, amelyek megkérdőjelezik az e-cigi biztonságosságát. Higham szerint a mostani kutatás egyértelműen kimutatta, hogy ezeknek az eszközöknek a hosszú távú használata a tüdőkárosodás kockázatával jár együtt.

Forrás: MTI

7 hozzászólás

Reply To Antal Ildikó Cancel Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com