Új táplálkozási ajánlást adott ki a dietetikusok szövetsége

21

Elkészítette a legújabb magyar táplálkozási ajánlást a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége (MDOSZ). 

A közlemény szerint az Okostányér elnevezésű, egészséges felnőtteknek szóló ajánlásban egyebek mellett az áll, hogy naponta legalább egyszer kell fogyasztani teljes értékű vagy teljes kiőrlésű gabonából készült terméket, négyszer zöldséget vagy gyümölcsöt és ebből legalább egyszer nyersen.

Minden nap fogyasztani kell tejet és tejterméket, ez utóbbiból viszont zsírszegényt.

Az ajánlás legalább heti egyszer javasolja – igazodva a hazai szokásokhoz – a halfogyasztást, ugyanakkor a belsőségek (például a máj) fogyasztását korlátozza heti egy alkalomra.

A legfontosabb élelmiszerek esetében az adagokra, illetve az adagok egyenértékére is információt ad – tették hozzá.

A most kialakított javaslat az 1987-ben kidolgozott Táplálkozási ajánlás 12 pontját váltja fel, és a legfrissebb nemzetközi tudományos eredmények és jogszabályok mellett a hazai táplálkozási szokásokat és ízlést is figyelembe veszi – áll a közleményben.

okostanyer-768x543

okostanyer-2-768x543

Bővebb információkért keresse fel a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének az oldalát.

Forrás: MTI/MDOSZ

 

 

21 hozzászólás

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com