Módszertani levél készült a kórházi fertőzések megelőzésére

7

Három módszertani levelet készített a kórházi fertőzések megelőzése, csökkentése érdekében az Országos Epidemiológiai Központ (OEK).

A multirezisztens kórokozók által előidézett kórházi fertőzések és a fogászati ellátással összefüggő fertőzések megelőzését célzó, valamint Az infekciókontroll a dialízisközpontokban címet viselő módszertani anyag a kórházban dolgozóknak, továbbá a betegeknek és hozzátartozóiknak is szól.

Az OEK szakorvosa jelezte, a multirezisztens kórokozók okozta fertőzések mindenhol a világon népegészségügyi kihívást jelentenek az ellátórendszernek, a fő veszélyt leginkább az antibiotikumoknak ellenálló baktériumok jelentik. Utóbbiak elterjedéséhez alapvetően a túlzott és helytelen antibiotikumhasználat vezetett, a fertőzések megelőzésében nagy szerepe van a helyes kézfertőtlenítési, kézmosási gyakorlatnak is.

A kórházi fertőzések megelőzéséről szóló anyagok „a jó gyakorlat” kialakításához nyújtanak segítséget, kitérve az egyéni felelősségre is.

A fogászati ellátásra és a dialízisközpontok számára kiadott – megújított – szakmai anyag alapvetően a vízkezelési rendszerekre helyezi a hangsúlyt, hiszen e két ellátási formánál elengedhetetlen, hogy megfelelő minőségű víz álljon rendelkezésre a betegek ellátása során. Továbbá új európai uniós szabvány is megjelent e rendszerekről, így ezeket is beépítették a szakmai anyagokba. Mindkét területen, de különösen a fogászati ellátásnál új technológiák, eljárások, eszközök jelentek meg, amelyeknek a fertőtlenítési eljárásaira is elkészítették az ajánlást.

Magyarországon 2004-ben alakították ki a kötelező jelentési rendszert, amely az egészségügyi ellátással összefüggő súlyos véráramfertőzéseket, a kórházakon belül járványokat és a már említett multirezisztens kórokozók megjelenését monitorozza. Ezen kívül 2012-ben bevezették a clostridium difficile (hasmenést okozó bélfertőzés) baktérium okozta fertőzések figyelését is.

Az európai adatokból azonban kitűnik, hogy a kórházi fertőzések arányait nézve az európai átlag hat százalék, a magyar adat pedig 4,5 százalék.

A leggyakoribb kórházi fertőzések közé tartozik az alsó légúti fertőzés, a tüdőgyulladás, a seb-, a húgyúti és a véráramfertőzés, valamint a bélfertőzések.

A kórházi halálesetek 10-15 százaléka következik be fertőzés miatt, azonban a fertőzések 30-50 százaléka a legnagyobb gondosság, a legmagasabb higiénés standard mellett sem előzhető meg.

A kórházak által jelentett – a fertőzésekről szóló – adatokat az epidemiológiai központ gyűjti, elemzi, feldolgozza és nyilvánosságra hozza. A különböző egészségügyi intézményeknél keletkezett adatokat azonban csak az „adatgazda”, tehát a kórház hozhatja nyilvánosságra.

7 hozzászólás

Reply To Isvánné Bodnár / facebook Cancel Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com