Előzzük meg a kullancscsípés okozta betegségeket!

3

Megelőzhető a kullancscsípés okozta Lyme-kór és a vírusos agyvelőgyulladás, ha az emberek a túrák, séták előtt és után is figyelnek a veszélyekre, illetve tünetekre – közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat. 

Jelenleg a kullancsok aktivitásának egyik csúcsidőszaka van: a kullancsok március végétől június elejéig, illetve szeptemberben a legaktívabbak. Az országban leggyakoribb közönséges kullancs számos kórokozót hordozhat és terjeszthet, amelyek közül Magyarországon elsősorban a Lyme-kór és a vírusos agyvelőgyulladás fordul elő.

A közönséges kullancs legnagyobb számban a sűrű aljnövényzetű erdőkben, bokros-fás területeken fordul elő, de megtalálható városi parkokban, játszótereken, kiskertekben is.

A vérszívás és a kórokozók átvitele ellen számos módon lehet védekezni. A kullancs terjesztette vírusos agyvelőgyulladás védőoltással megelőzhető. Továbbá erdei túrákon – amellett, hogy csak a kijelölt gyalogutakon szabad haladni – érdemes kullancsriasztó szereket alkalmazni, és azokat időközönként újra használni. Ha a kiránduló időben felfedezi és eltávolítja a bőrébe fúródott kullancsot, akkor nem kerülhetnek a kórokozók a szervezetébe, ugyanis az állat jellemzően csak a beszúrást követő néhány óra múlva juttatja fertőzött nyálát az emberbe.

A kullancs eltávolításához egy vékony hegyű csipesz a legalkalmasabb, amellyel a kullancsot a bőrhöz minél közelebb lehet megfogni anélkül, hogy az utótestét összenyomnánk. A megragadott kullancsot határozott mozdulattal kell kihúzni a bőrből.

Ha a valaki a kullancscsípést követően betegségtüneteket – bőrtünet, izomfájdalom, láz, fejfájás – tapasztal, forduljon orvoshoz.

Tudni kell azt is, hogy a megfertőzött haszonállatok teje is közvetítheti a vírust, ezért fontos a nyers kecske- és tehéntej fogyasztás előtti forralása, amellyel a kórokozó elpusztítható.

Forrás: ÁNTSZ

3 hozzászólás

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com