Orvosokat és patikusokat ítéltek el milliárdos csalás miatt

17

Orvosokat és patikusokat ítélt két év és öt év közötti börtönre költségvetési csalás és vesztegetés miatt pénteken első fokon a Tatabányai Törvényszék. A vádlottak fiktív kötszerreceptekkel több mint egymilliárd forint támogatást vettek fel jogtalanul.

A 24 vádlott közül 16-ot ítéltek letöltendő vagy felfüggesztett börtönbüntetésre, 6-ot felmentettek, 2 embert pedig egy év próbára bocsátottak. Emellett összesen 14 millió forint pénzbüntetést szabtak ki a vádlottakra.

Az ítélet csak egy vádlott esetében lett jogerős. A többiek esetében az ügyészség letöltendő börtönbüntetés kiszabásáért és a költségvetési csalás megállapításáért, a védelem pedig enyhítésért fellebbezett.

A vád szerint az elsőrendű vádlott kötszerügynökként orvosokat vett rá arra, hogy az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) támogatásának 30-40 százalékáért sebkötözőről írjanak recepteket, ezeket rokonai patikájában bevitték az OEP rendszerébe és a támogatást felvették. Az ügyben fegyveres erők üzemorvosai és megyei kórházak osztályvezető főorvosai is a vádlottak padjára kerültek.

A csalássorozat leleplezését a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság egy nyugdíjas rendőrének bejelentése indította el, aki ellenőrizte, hogy TAJ-számára milyen gyógyszereket számoltak el, és azt látta, hogy a rendőrség üzemorvosa általa soha nem használt kötszerekről írt recepteket.

A nyomozás kiderítette, hogy az elsőrendű vádlott országszerte 13 orvossal állt kapcsolatban, nagy részük különböző nyilvántartásokból szerzett TAJ-számokkal visszaélve, számukra ismeretlen emberek nevére írt fel speciális, drága kötszereket. Az orvosok a receptek átadásáért készpénzt kaptak.

A fiktív receptek utáni támogatás felvételére két valóban működő, Baranya megyei patika mellett két fióktelepet alapítottak egy pesti ügyvéd segítségével. A fióktelepek csak azzal foglalkoztak, hogy a vények adatait az OEP számítógépes rendszerébe továbbítsák. Az ügyvéd hozzá kötődő cégeken keresztül a nem létező kötszerek beszerzésének legalizálásához fiktív számlákat is biztosított.

Az ügy iratanyaga csaknem tízezer oldalnyi. Az elkövetői körben budapesti, miskolci, tatabányai és sátoraljaújhelyi egészségügyi dolgozók szerepelnek. Az elsőrendű vádlott egy szintén kötszerügynökként dolgozó miskolci ismerősének elmondta az eljárást. Ezt követően az illető saját hálózatot hozott létre a fiktív vények után járó támogatás felvételére.

Detrői Ferenc bíró az ügy elsőrendű vádlottját, valamint a két baranyai patika tulajdonosát, az őket segítő ügyvédet és a miskolci hálózat alapítóját egyenként öt év börtönre, valamint nyolcszázezer és kétmillió forint közötti pénzbüntetésre ítélte költségvetési csalásért, vesztegetésért, hamis magánokirat felhasználásáért, valamint személyes adattal való visszaélésért.

Folyamatosan elkövetett vesztegetés elfogadása, hamis magánokirat felhasználása, valamint személyes adattal való visszaélés miatt 11 vádlottat ítéltek 2-2 év börtönbüntetésre, amelynek végrehajtását 2 és 5 év közötti időre felfüggesztették. A felfüggesztett börtönre ítéltek valamennyien előzetes mentesítésben részesültek, azonban a bíró őket kétszázezer és egymillió forint közötti pénzbüntetéssel sújtotta.

Az elsőfokú ítéletben az ügy hat szereplőjét mentették fel minden vádpont alól. A bíró indoklása szerint bűnösségük nem bizonyítható, illetve esetükben létrejött az orvos-beteg találkozás, amely a receptfelírás feltétele.

A bíró felidézte, két évig senkinek nem tűnt fel, hogy Budapesten és Miskolcon felírt kötszereket nagy mennyiségben Baranyában váltanak ki. Kitért arra, az egyik osztályvezető főorvost az elsőrendű vádlottnak kellett „visszafognia”, mert nem győzték a fiktív recepteket bevinni a rendszerbe.

„A bűncselekmény-sorozat kialakulását az ellenőrzés hiánya és a mohóság nagyban elősegítette” – összegzett Detrői Ferenc.

Forrás: MTI

17 hozzászólás

Reply To Péter Duska Cancel Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com