Mérések és orvosi tanácsadás az „érszűkületnapon” hat helyszínen

8

Tesztekkel, mérésekkel, orvosi tanácsadással várják az érdeklődőket március 17-én, az „érszűkületnapon” Budapesten és öt vidéki nagyvárosban. Az eseményt harmadik alkalommal rendezi meg a Magyar Angiológiai és Érsebészeti Társaság.

A társaság célja idén is az, hogy felhívja a lakosság figyelmét a perifériás érbetegség veszélyeire, mivel a betegség – ha arra gondolnak – egyszerűen kimutatható. Az elmúlt két évben több ezer érdeklődő vett részt az eseményen, és a látogatók 15 százalékánál merült fel az érszűkület gyanúja, őket alapos tájékoztatás után angiológiai/érsebészeti kivizsgálásra vagy háziorvoshoz irányították a szakemberek.

A perifériás érbetegség, közismert nevén az érszűkület, az általános érelmeszesedés egyik megjelenési formája Magyarországon mintegy 400 ezer embert érint. Itt minden második halálesetért a keringési rendszer betegsége a felelős, azaz e betegségcsoport nagyobb halálozási rizikót jelent, mint a rettegett daganatos megbetegedések. A diagnózist nehezíti, hogy e betegség sokáig tünetmentes maradhat.

Az érszűkület három fő rizikófaktora – dohányzás, cukorbetegség, mozgásszegény életmód – sokszor együttesen jelentkezik az érintettnél. További kockázatot jelent a magas koleszterinszint, a magas vérnyomás betegség, a helytelen étkezés, a kóros elhízás és a betegség előfordulása a családban.

Március 17-én 11 és 17 óra között tájékoztató kiadványokkal, rizikófelmérő tesztekkel, orvosi tanácsadással, a betegség megállapítására szolgáló méréssel és a pulzus önvizsgálatának oktatásával várják az érdeklődőket az alábbi helyszíneken:
– Budapest – Lurdy Ház
– Debrecen – Debrecen Plaza
– Győr – Győr Plaza
– Miskolc – Miskolc Plaza
– Pécs – Makay István utcai Tesco Áruház
– Szeged – Szeged Plaza
– Szombathely – Savaria Plaza

8 hozzászólás

Reply To Erika Kiss Cancel Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com