„A személyre szabott rehabilitáció és orvoslás több mint egyszerű szolgáltatás”

25

Balatonfüred, Deszk, Sopron és az új pécsi mellett a kardiológiai rehabilitációs intézetek sorába Harkány is felzárkózott. Látszik ez abból a szembetűnő változásból, melyen Zsigmondy Vilmos Harkányi Gyógyfürdőkórház nemrégiben újragondolt osztálya átesett. A csoport első emberét kérdezte a Harkányi Hírek. 

Másfél évvel ezelőtt Dr. Ajtay Zénó azzal az elképzeléssel érkezett Harkányba, hogy hozzanak létre egy olyan kardiológiai rehabilitációs osztályt, mely több tekintetben is egyedülálló. A kardiológiai osztályt és a vele szervesen együttműködő ambulanciát folyamatosan fejlesztik. A nagyszerű mozgásszervi gyógykultúrával rendelkező kórház adottságai eleve kínálnak egy szélesebb szemléletű rehabilitációs környezetet, melyet a kardiológiai rehabilitációs szakma elvárásainak megfelelően be tudnak illeszteni az osztályos és ambuláns rehabilitációs programba. Az elmúlt időszak szembetűnő fejlődése és már észlelhető eredményei mellett most is véli, még rengeteg munka van hátra.

EKG-tanfolyam és reanimációs azaz újraélesztési kurzusok szervezése, monitor rendszer kiépítése, valamint egyedülálló ultrahangos készülékek, alvási apnoe és légzésfunkció vizsgáló, rehabilitációs kerékpár EKG ergometriás berendezések beszerzése, az új megosztható hatalmas tornaterem, kerékpár edző ergométerek, járószalagok, kardiológiai vízi tornához rendelt medencék, keringés élénkítő -értágító természetes gyógymódok – ez mind az elmúlt időszak sikere. A legnagyobb probléma, ahogy máshol, úgy Harkányban is a szakemberek hiánya, ami országos gond: szakdolgozó, orvos, nővér, gyógytornász – sorolja a kórház orvos igazgató helyettese. Mint rámutat, Európa és a pénz elszívó erejével szemben nagyon nehéz egységes szemléletű jól képzett munkatársakat találni, akik mindig, minden körülmény között magas színvonalú munkát végeznek. Megoldást a saját munkatársaink folyamatos szakmai képzése, a financiális versenyhátránnyal szemben a jó munkahelyi légkör kiépítése jelenthet. Ennek ellenére a betegágy melletti bérek emelése rendszerszinten szükséges.

Egyre többen választják az OEP által finanszírozott kezelések mellett a fizetős, bővülő palettával bíró ellátást, melyhez nemhogy a régióban, de országos szinten is kiemelkedő eszközállománnyal bír a harkányi kórház. Ennek kötelékében egy különleges szolgáltatás folyamatos fejlesztésén dolgozunk, ahol a differenciálódott társadalom különböző rétegből érkező valamennyi beteg igényét meg kell próbálnunk kielégíteni. A személyre szabott rehabilitációnál figyelembe kell venni a társbetegségeket, a különböző kockázati tényezőket, a beteg lelki és szociális erőforrásait, hozzáállását. Másként nem lehet az egészségügyből sokszor hiányzó betegközpontú orvoslásra tekinteni – fogalmaz.

Dr. Ajtay Zénó | 1965. született Pécsett, középiskolai tanulmányait a szekszárdi Garay János Gimnáziumban végezte, 1989-ben a Pécsi Orvostudományi Egyetemen általános orvosi diplomát szerzett. Egyetemi évei után, 1989-től a Somogy Megyei Kórház (jelenleg Kaposi Mór Oktatókórház) belgyógyászati osztályán dolgozott, belgyógyászati (1994) és kardiológiai (1998) szakvizsgát tett, majd 1999-ben az akkor megalakuló Szívgyógyászati Klinikára hívták, melynek egyik alapító tagja is volt.

2011-ben Kardiológiai rehabilitációs szakvizsgát, majd 2013-ban a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karán „Certificate of Healthcare Management” oklevelet szerzett.

A Magyar Kardiológusok Társaságának tagja, az éves nagygyűlések rendszeres előadója. 2010 decemberében sikeresen megvédte Phd disszertációját, 2015 júliusában a Pécsi Tudományegyetem Szenátusa címzetes egyetemi docensi címet adományozott számára.

Forrás: harkanyihirek.hu

25 hozzászólás

Reply To Andrea Végh Cancel Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com