Különadót vetnének ki a brit kórházakban árult cukrozott ételekre és italokra

5

A brit közegészségügyi szolgálat (NHS) a következő öt évben különadó kivetését tervezi a kórházak kávézóiban és automatáiban megvásárolható cukrozott ételekre és italokra – számolt be róla a brit sajtó.

Az Independent cikke szerint a lépéssel arra akarják rávenni a látogatókat és pácienseket, hogy kevesebb cukrot fogyasszanak, egyúttal hozzá akarnak járulni az elhízás elleni küzdelemhez.

A 20 százalékos adóból akár évi 40 millió font (16,5 milliárd forint) is befolyhat, amiből az NHS 1,3 millió dolgozójának egészségi állapotán kívánnak javítani.

Első lépésként a cukrozott üdítőket adóztatnák meg, majd 2020-ig fokozatosan sorra kerülnének az egyéb cukros készítmények is – mondta el Simon Stevens, a szervezet vezetője.

Az Egyesült Királyságban a felnőtt lakosság kétharmada túlsúlyos, ami számos egészségügyi probléma – köztük a cukorbetegség vagy szívbetegségek – kialakulásához vezet.

Tavaly októberben David Cameron kormányfő kizárta annak lehetőségét, hogy országos „cukoradót” vessenek ki. A miniszterelnök arra hivatkozott, hogy az elhízás elleni küzdelemnek ennél hatékonyabb eszközei is vannak.

Forrás: MTI

5 hozzászólás

Reply To Piroska Kovács Cancel Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com